Drop Down MenusCSS Drop Down MenuPure CSS Dropdown Menu

2012. december 27., csütörtök

december 27, 2012

Babits Mihály: A lírikus epilógja



Csak én birok versemnek hőse lenni,
első s utolsó mindenik dalomban:
a mindenséget vágyom versbe venni,
de még tovább magamnál nem jutottam. 


S már azt hiszem: nincs rajtam kívül semmi,
de hogyha van is, Isten tudja hogy' van?
Vak dióként dióban zárva lenni
S törésre várni beh megundorodtam. 


Büvös körömből nincsen mód kitörnöm,
Csak nyílam szökhet rajta át: a vágy -
de jól tudom, vágyam sejtése csalfa. 


Én maradok: magam számára börtön,
mert én vagyok az alany és a tárgy,
jaj én vagyok az ómega s az alfa.



december 27, 2012

A sötét angyalom



Életem zenéjének része, szabadságom eszköze vagy. Ha nem lennél, nem ismerném fel a fényt.
Sebezhető lennék nélküled, hiszen csak hasonló ismeri fel a hasonlót.  Harcolni tanítottál, és elhajolni, ha kellett.
Általad van tétje a játéknak.
Láttam az arcodat: egy a nevünk.
Megerősítem szövetségünket - megígérem, hogy elpusztítalak. Ha eljön az óra, nem hagylak magadra. Közös a végzetünk.
Megszűnik majd a kettő, és fátylainkat végre lángra lobbantja a Kegyelem.



2012. december 26., szerda

december 26, 2012

József Attila: Tanítások - 2.



Ti jók vagytok mindannyian,
Miért csinálnátok hát a rosszat?


Néha úgy vagytok a rosszal,
Mint az ópiumot szívó a pipájával.
Ameddig csak tart a mámor, gyönyörűséggel telik meg,
Aztán pedig irtózik önnönmagától is.
Mert miért isztok pálinkát tej helyett?
Hisz anyátok teje sose válik pálinkává.


Ti jók vagytok mindannyian,
Hisz mindnyájan örültök a jónak
S fontoljátok meg amit mondok:
Nem sánta az, aki
Együtt lelkendezik a csúszkálókkal.


december 26, 2012

Hősök, mártírok, titánok - a hiábavaló szándékok rabjai



Nézzük a hőst, akit a legtöbbre tartanak! Erősnek mondják és bátornak, de hiába, mert az ő dicsősége is csak olyan, akár a buborék, könnyen szétpukkanhat. Megítélése attól függ, hogy mit gondolnak róla az emberek - azok az emberek, akik könnyen hálátlanná válnak, könnyen felejtenek. Ha így nézzük, a hősök ostobák, hiszen olyanokért kockáztatják életüket, akik rövid ideig tartó éltetés után gyalázni kezdik őket. Bölcs ember nem tesz ilyet, ugyan miért is tenne?
Az az ember, aki félreteszi saját ügyeit, aki feledi saját érdekeit, és úgy dönt, hogy valami nagyobb célért küzd, hogy feláldozza magát a közösségért - ez az ember éppen olyan, mint az, aki másnak adja minden ételét, ő maga pedig csak a keserű gyökereket rágcsálja. A finom ételt felfalják a semmirekellők, s ahelyett, hogy hálás szavakat rebegnének, jóllakottan a gyökérrágcsálón nevetnek: Ó, milyen ostoba! Hogy képes a szájába venni?
Mindig aszerint cselekedj, ahogy a pillanatnyi helyzeted megkívánja. Így céljaidat is elérheted, és utólag, amikor már eredményes vagy, amikor már elfeledték a hősök áldozatát, te még mindig ott leszel tisztelőid és irigyeid körében. Akkor, utólag már nem kell szégyenkezned, hogy magadra gondoltál, és nem álltál hősnek. (Az élet rendje, Lhászai életkönyv, részlet)


2012. december 22., szombat

december 22, 2012

Márai Sándor: A végzet csendes...



Az élet nagy, igazán végzetes drámái oly csendesen kezdődnek, hogy már nyakig benne ülünk a drámai helyzetben, s még mindig nem értjük. A rák, a szégyen, a bukás, a nagy csalódás nem úgy kezdődik, mint az irodalomban: egy napon észreveszünk egy pattanást, vagy telefonál valaki, s olyan különösen beszél a készülékbe, nem is értjük igazán a szavait, vagy a nő, akit szeretünk, egyszer elfordítja fejét, szórakozottan. Így kezdődik. Nem. Ilyenkor már meg is történt. A végzet csendes. Csak a baleset ordít, sivít és csilingel.


december 22, 2012

Miguel de Cervantes: ...hogy még a legmeddőbb múzsák is termékennyé legyenek...



A nyugalom, a csendes hely, a nyájas mező, a derült ég, a források mormolása, a lélek nyugodtsága igen nagy befolyással van arra, hogy még a legmeddőbb múzsák is termékennyé legyenek, s szülötteik bámulattal és elragadtatással töltsék el a világot.


december 22, 2012

Popper Péter: A túlingereltség igénye



Sokat panaszolt életformánk nem egy emberben észrevétlenül kifejlesztette a zaklatottság, a túlingereltség igényét. Önmaga idézi fel azt az életformát, ami miatt panaszkodik. Üresnek érzi életét, ha nincs túlzsúfolva elintézendőkkel. Nem tud mit kezdeni magával, ha véletlenül akad egy üres órája. Megriad a csendtől, a rövid ideig tartó egyedülléttől is. Szükségletévé vált, hogy „mindig történjen valami”, mindig érje valamilyen inger. Ha egyebet nem tehet, gyorsan bekapcsolja a rádiót vagy a televíziót. Miért félünk a csendtől, az önmagunkkal való maradástól? Miért bömbölnek a hegyek között, a vízparton a táskarádiók? Miért hagyjuk elveszni életünkből a vizek, a fák, a szél hangjait?


2012. december 18., kedd

december 18, 2012

Szőcs Emese: Sose

december 18, 2012

Weöres Sándor: Csonka és egész




A mozgó tárgy sérthető, a mozgás sérthetetlen; az élet dolgai sérthetők, az élet sérthetetlen. Külön-külön ismerd fel magadban azt, ami mozgó és élet-dolga: mindaz ideiglenes részed; s azt, ami mozgás és az élet maga: mindaz végleges egészed.


2012. december 17., hétfő

december 17, 2012

Pilinszky János: Apokrif


 
1

Mert elhagyatnak akkor mindenek.

Külön kerül az egeké, s örökre
a világvégi esett földeké,
s megint külön a kutyaólak csöndje.
A levegőben menekvő madárhad.
És látni fogjuk a kelő napot,
mint tébolyult pupilla néma és
mint figyelő vadállat, oly nyugodt.

De virrasztván a számkivettetésben,
mert nem alhatom akkor éjszaka,
hányódom én, mint ezer levelével,
és szólok én, mint éjidőn a fa:

Ismeritek az évek vonulását,
az évekét a gyűrött földeken?
És értitek a mulandóság ráncát,
ismeritek törődött kézfejem?
És tudjátok nevét az árvaságnak?
És tudjátok, miféle fájdalom
tapossa itt az örökös sötétet
hasadt patákon, hártyás lábakon?
Az éjszakát, a hideget, a gödröt,
a rézsut forduló fegyencfejet,
ismeritek a dermedt vályukat,
a mélyvilági kínt ismeritek?

Feljött a nap. Vesszőnyi fák sötéten
a haragos ég infravörösében.

Így indulok Szemközt a pusztulással
egy ember lépked hangtalan.
Nincs semmije, árnyéka van.
Meg botja van. Meg rabruhája van.

2

Ezért tanultam járni! Ezekért
a kései, keserü léptekért.

S majd este lesz, és rámkövül sarával
az éjszaka, s én húnyt pillák alatt
őrzöm tovább e vonulást, e lázas
fácskákat s ágacskáikat,
Levelenként a forró, kicsi erdőt.
Valamikor a paradicsom állt itt.
Félálomban újuló fájdalom:
hallani óriási fáit!

Haza akartam, hazajutni végül,
ahogy megjött ő is a Bibliában.
Irtóztató árnyam az udvaron.
Törődött csönd, öreg szülők a házban.
S már jönnek is, már hívnak is, szegények
már sírnak is, ölelnek botladozva.
Visszafogad az ősi rend.
Kikönyöklök a szeles csillagokra -

Csak most az egyszer szólhatnék veled,
kit úgy szerettem. Év az évre,
de nem lankadtam mondani,
mit kisgyerek sír deszkarésbe,
a már-már elfuló reményt,
hogy megjövök és megtalállak.
Torkomban lüktet közeled.
Riadt vagyok, mint egy vadállat.

Szavaidat, az emberi beszédet
én nem beszélem. Élnek madarak,
kik szívszakadva menekülnek mostan
az ég alatt, a tüzes ég alatt.
Izzó mezőbe tűzdelt árva lécek,
és mozdulatlan égő ketrecek.

Nem értem én az emberi beszédet,
és nem beszélem a te nyelvedet.
Hazátlanabb az én szavam a szónál!
Nincs is szavam.
                             Iszonyu terhe
omlik alá a levegőn,
hangokat ad egy torony teste.

Sehol se vagy. Mily üres a világ.
Egy kerti szék, egy kinnfeledt nyugágy.
Éles kövek közt árnyékom csörömpöl.
Fáradt vagyok. Kimeredek a földből.

3

Látja Isten, hogy állok a napon.
Látja árnyam kövön és keritésen.
Lélekzet nélkül látja állani
árnyékomat a levegőtlen présben.

Akkorra én már mint a kő vagyok;
halott redő, ezer rovátka rajza,
egy jó tenyérnyi törmelék
akkorra már a teremtmények arca.

És könny helyett az arcokon a ráncok,
csorog alá, csorog az üres árok.



2012. december 16., vasárnap

december 16, 2012

Bátai Tibor: „Minden mű történik valahol”*



A tiéd is. És nem kell szégyellned
azt sem, ha a történés csak benned.
Belső utakon így léphetsz tovább.

Ha szerencsés vagy, tetejébe még
abban is visszhangot kelt, ki pecsétjét
feltörve elolvassa palackpostád.

S ha mindezen túl ő is felfigyel
rá (mikor még nem is küldted el),
te éled át, de más teszi a csodát.


* Hamvas Béla: A láthatatlan történet

Külön  köszönet  Szinay  Balázsnak,  amiért „A megalázott  mesterek nyomában"  című   esszéjével ráirányította figyelmemet a cím- adó gondolatra.


2012. december 15., szombat

december 15, 2012

Popper Péter: Mit tehetünk magunkért?

december 15, 2012

Márai Sándor: Az üzemköltség




„Ha tudnák az emberek, ha gyanítanák, mit költ el az író munkájára! Ha tudnák, »mibe kerül« az írás! Idegbe és vérbe kerül, a testet is szolgálatába kell állítani, s aztán életmódba kerül, valamilyen félelmesen öntudatos, ravasz, figyelő, gyanakvó, odaadó, áradó, tartózkodó, mindenestül tehát teljes készenlétbe kerül minden leírt sor! S mit kell hozzá összeélni, összeálmodni, összeolvasni, összeutazni, összekalandozni, aztán aszkétának is kell lenni, boldogtalannak is kell lenni, s néha boldognak és pazarlónak is kell lenni, mindig azért, hogy a titokzatos pillanatban, mikor nem lehet már kitérni a munka kényszere elől, »jelen« legyünk, presente! – s írni tudjunk. Igen, az írásnak üzemköltsége is van, több és félelmesebb, mint egy gyárnak. Mit kell rákölteni? Mindent, az egész életet!” 


december 15, 2012

Babits Mihály: Zsoltár férfihangra - Consolatio mystica -


Tudod hogy érted történnek mindenek – mit busulsz?
A csillagok örök forgása néked forog
és hozzád szól, rád tartozik, érted van minden dolog
a te bünös lelkedért.

Ó hidd el nékem, benned a Cél és nálad a Kulcs
Madárka tolla se hull ki, – ég se zeng, – föld se remeg,
hogy az Isten rád ne gondolna. Az Istent sem értheti meg,
aki téged meg nem ért.

Mert kedvedért alkotott mennyet és földet s tengereket,
hogy benned teljesedjenek, – s korok történetét
szerezte meséskönyvedül, – s napba mártotta ecsetét,
hogy kifesse lelkedet.

Kinek színezte a hajnalt, az alkonyt, az emberek arcát? Mind teneked!
És kinek kevert sorsokat és örömet és bánatot,
hogy gazdag legyen a lelked? És kinek adott
annyi bús szerelmeket,

szerelmek bűnét és gyászát? s hogy bűn és gyász egysúlyú legyen,
eleve elosztott számodra szépen derűt és borút,
sorsot és véletlent, világ nyomorát, inséget, háborút,
mindent a lelkedre mért

öltöny gyanánt: – úgy van! eónok zúgtak, tengerek száradtak, hogy a lelked: legyen
császárok vétkeztek, seregek törtek, hogy megkapd azt a bút,
amit meg kellett kapnod, és világok vihara fútt
a te bűnös lelkedért!

Mert ne gondold hogy annyi vagy amennyi látszol magadnak,
mert mint látásodból kinőtt szemed és homlokod, úgy nagyobb
részed énedből, s nem ismered föl sorsod és csillagod
tükörében magadat,

és nem sejted hogy véletleneid belőled fakadnak,
és nem tudod hogy messze Napokban tennen erőd
ráng és a planéták félrehajlítják pályád előtt
az adamant rudakat.

2012. december 14., péntek

december 14, 2012

József Attila: Tanítások - 1.



Lesznek, akik majd kinevetnek.
Ti ne hallgassatok azokra.

Olyanok ők, mint a cserepes
Urasági kastély gyermekei:
Nevetik a durvaorrú parasztot,
Mikor trágyás szekerén elindul,
Hogy kenyérré kovászolja a földet.
És lesznek, akik elszörnyülködvén
Ilyesféléket beszélnek egymásnak:
Miket össze nem fecseg ez az ember!
Hisz ez bolond, zárjuk el hamar,
Lázas hitét lehűti majd a magányosság.

Erre pedig csak azt mondhatom,
Az én akarásom nem bolondság,
Hanem tövigkalászos táblája a tibennetek
Még csak csirázó búzaszemeknek.
Az én hitem a földnek melegsége
És miként a föld szétosztja melegét
Gyenge füveknek, rengeteg erdőknek egyaránt,
Az én hitemet úgy osztom szét közöttetek.

Ti mégse hallgassatok a szörnyülködőkre
És meg ne vessétek őket:
Mindannyian és egyformán
Testvéreim vagytok.


2012. december 13., csütörtök

december 13, 2012

Hamvas Béla: Minden mű történik valahol...



...Csak mulandó művet érdemes kiadni; a halhatatlan maradhat kéziratban. S a szerző halála után a cselédleány bátran kosárba gyűjtheti, konyhába viheti, hogy befűtsön vele. Amit egyszer halhatatlanul megírtak, annak léte már nem függ emberi emlékezettől. Valahol másutt győzött, örökre s véglegesen. Nem akart érdemet, nem kívánt hírt, nem vágyott tanítani, nem kellett érte pénz, se hatalom, és nem óhajtott tetszeni. Minek neki hír, pénz, hatalom, dicsőség, érdem? Minden mű történik valahol, és minden műben történik valami. Csaknem mindegyik itt történik a földön, ember és ember között. Meg akarok győzni valakit, szórakoztatni akarok, tanítani, harcolni, vitázni, hódítani, csodálatba ejteni. A halhatatlan mű nem itt történik. Feljebb. Beljebb. S ami benne van, az ember és Isten között történik. Megtörtént. Akkor is, ha senki se tudja. És Isten emlékszik reá szívében, mikor már a papírok elégtek, úgy, ahogy egy porfír obeliszk elporlad, mint a homok. Nem könyv dolga már, nem kell neki olvasó. Nem kell történetíró.
A halhatatlan művek csaknem mind elégtek, s abból a kevésből, ami reánk maradt, nem tudja senki, hol veszett el, micsoda, ki írta és mit. A veszteségről senkinek sejtelme sem lehet, ahogy senki sem tudhatja, mit gondolt az, aki magányos csónakon egyedül az óceánra indult, és nem tért vissza többé...


2012. december 12., szerda

december 12, 2012

Weöres Sándor: Ars poetica



Öröklétet dalodnak emlékezet nem adhat.
Ne folyton-változótól reméld a dicsőséget:
bár csillog, néki sincsen, hát honnan adna néked?
Dalod az öröklétből tán egy üszköt lobogtat
s aki feléje fordul, egy percig benne éghet.

Az okosak ajánlják: legyen egyéniséged.
Jó; de ha többre vágyol, legyél egyén-fölötti:
vesd le nagy-költőséged, ormótlan sárcipődet,
szolgálj a géniusznak, add néki emberséged,
mely pont és végtelenség: akkora, mint a többi.

Fogd el a lélek árján fénylő forró igéket:
táplálnak, melengetnek valahány világévet
s a te múló dalodba csak vendégségbe járnak,
a sorsuk örökélet, mint sorsod örökélet,
társukként megölelnek és megint messze szállnak.


december 12, 2012

Szinay Balázs: maradok



magunkról magunknak   lélektől lélekig    sorról sorra    lapszéltől lapszélig
a teljesség felől   a teljesség felé    isten isten   én tőlem az énig  
többé kevésbé   tiszta szívvel    regék és rigmusok   kezdettől kezdetig

***

írni írni nem írni   írni nem inri inri
csend szakadás   rend fakadás
nem inri írni   inri nem írni inri
rend fakadás   csend szakadás

***

lefordítani igét ősnyelvről anyanyelvre
szavakat nem adni
de arkhét és himnuszt helyette
mert te tudod
hol a határ
ha isten leheletével gyújtod be lelked
és simogatod
és ápolod
és őrzöd
mert ez a te örököd
és ezt adod örökbe
ha létezik még világnyelv
igen
virágnyelv
szívvirág-költészet

***

alkalmi élet
alkalmi költészet
alakváltó emberlélek bújt beléd is
és tőled hangos
ami a meredekre visz
ha ember(k)öltődből kitelik valami öröklét
mert az őserő
az őseredő
visszakérdez majd tőled is
és hiába szemedben annyi új akropolisz
építeni természetedből fogod világod

***

azt mondom én is
csak a hang öltözik át
ős kaméleon


2012. december 10., hétfő

december 10, 2012

Silentium



Kétfajta csend létezik, mozgó és mozdulatlan, zajos és néma, harsány és letisztult. Az egyik helyet rak beléd, a másik helyre rak benned…
…vagy inkább a helyedre rak, megint másképp: a világot helyezi át rajtad és téged a világon.
Ha tetszik, az egyik alapodat hozza állapotba, a másik alapállapotodba hoz.
Minden silentium tárgya ezek közül az egyik vagy a másik…
…de végső soron mégis csak az az EGY.

***


„Csak te gyógyíthatod meg az életed,
Csak te gyógyulhatsz meg belül.”

...


„A csend fellázad,

A csend eloszlik,
A csend a kulcs az emlékeimhez"

(Anathema)