Nézzük a hőst, akit a legtöbbre tartanak! Erősnek mondják és bátornak, de hiába, mert az ő dicsősége is csak olyan, akár a buborék, könnyen szétpukkanhat. Megítélése attól függ, hogy mit gondolnak róla az emberek - azok az emberek, akik könnyen hálátlanná válnak, könnyen felejtenek. Ha így nézzük, a hősök ostobák, hiszen olyanokért kockáztatják életüket, akik rövid ideig tartó éltetés után gyalázni kezdik őket. Bölcs ember nem tesz ilyet, ugyan miért is tenne?

Az az ember, aki félreteszi saját ügyeit, aki feledi saját érdekeit, és úgy dönt, hogy valami nagyobb célért küzd, hogy feláldozza magát a közösségért - ez az ember éppen olyan, mint az, aki másnak adja minden ételét, ő maga pedig csak a keserű gyökereket rágcsálja. A finom ételt felfalják a semmirekellők, s ahelyett, hogy hálás szavakat rebegnének, jóllakottan a gyökérrágcsálón nevetnek: Ó, milyen ostoba! Hogy képes a szájába venni?
Mindig aszerint cselekedj, ahogy a pillanatnyi helyzeted megkívánja. Így céljaidat is elérheted, és utólag, amikor már eredményes vagy, amikor már elfeledték a hősök áldozatát, te még mindig ott leszel tisztelőid és irigyeid körében. Akkor, utólag már nem kell szégyenkezned, hogy magadra gondoltál, és nem álltál hősnek. (Az élet rendje, Lhászai életkönyv, részlet)

„Ha tudnák az emberek, ha gyanítanák, mit költ el az író munkájára! Ha tudnák, »mibe kerül« az írás! Idegbe és vérbe kerül, a testet is szolgálatába kell állítani, s aztán életmódba kerül, valamilyen félelmesen öntudatos, ravasz, figyelő, gyanakvó, odaadó, áradó, tartózkodó, mindenestül tehát teljes készenlétbe kerül minden leírt sor! S mit kell hozzá összeélni, összeálmodni, összeolvasni, összeutazni, összekalandozni, aztán aszkétának is kell lenni, boldogtalannak is kell lenni, s néha boldognak és pazarlónak is kell lenni, mindig azért, hogy a titokzatos pillanatban, mikor nem lehet már kitérni a munka kényszere elől, »jelen« legyünk, presente! – s írni tudjunk. Igen, az írásnak üzemköltsége is van, több és félelmesebb, mint egy gyárnak. Mit kell rákölteni? Mindent, az egész életet!” 

…de végső soron mégis csak az az EGY.

***