Drop Down MenusCSS Drop Down MenuPure CSS Dropdown Menu

2018. augusztus 14., kedd

augusztus 14, 2018

ŐSZI LÁNCOLAT VERSZENE FESZTIVÁL – FELHÍVÁS




2018 júniusában LÁNCOLAT VERSZENE FESZTIVÁL elnevezéssel új programsorozat indult. A sorozat kifejezett célja, hogy a magyar verszene és versmegzenésítők előtt tisztelegjünk!
A nyitóesemény a LÁNCOLAT IRODALMI MŰHELY és a PESTI SZABAD SZALON közös szervezésében valósult meg.
Ennek folytatásaként jelentkezik a Láncolat Műhely szervezésében az ŐSZI LÁNCOLAT VERSZENE FESZTIVÁL, mely 2018. október 13-án 10 fellépőnek nyújt élőzenés bemutatkozási lehetőséget ezúttal a Budapesti Polyhistor Pubban (1077 Budapest, Izabella utca 37.)

Várjuk olyan versmegzenésítő szólisták, duók, triók (vagy ilyen felállást is kiállítani tudó zenekarok) jelentkezését, melyek a megrendezésre kerülő Fesztiválon egy-egy 20 percnél nem hosszabb élőzenés előadással bemutatkoznának!
Újítás, hogy ezúttal nemcsak saját dalosok, de más kortársak szövegeit is megzenésítő fellépők jelentkezését is elfogadjuk!  

A bemutatkozó anyagokat (bemutatkozó szöveg + a Fesztiválon előadni kívánt dalok megküldése / belinkelése) a verszenefesztival@gmail.comemail címre kérjük 2018. szeptember 31-ig!

A beérkező küldeményeket elbírálja és/vagy a fellépő előadókat az élő eseményen szóban értékeli:

SZOKOLAY ZOLTÁN költő, író, műfordító, versmondó- előadóművész;
BALKU LÁSZLÓ író, újságíró, szerkesztő;
SZABÓ MÁTYÁS zenész, zeneszerző, az INDA frontembere;
SZALAY LÁSZLÓ költő, író, zeneszerző;
VÍG ORSOLYA a MARADOK énekesnője;
SZINAY BALÁZS a Láncolat Irodalmi Műhely alapítója.

Az élő esemény alkalmával a zsűri által legjobb háromnak ítélt formációt nevezzük meg.
A Fesztivál első helyezettje 30 000 Forint pénzjutalomban részesül, melyet az esemény végén adunk át.

Az októberi rendezvény előreláthatólag 13-20 óráig fog tartani. Ez idő alatt bárki által díjmentesen látogatható!

***

Az I. Láncolat Verszene Fesztivál - Szalon Módra összefoglalója:

Böngészve a különféle pályázati és fellépési lehetőségek között egy ideje fortyogott bennem, hogy a saját versszöveges versmegzenésítőknek nagy általánosságban kevés megmutatkozási és bemutatkozási lehetőség akad. Általában mindegyik pályázati kiírás azt kéri, hogy valakitől zenésítsünk meg valamit és később ezzel a produkcióval versenyezzünk. Ennek apropóján jött az ötlet, hogy csinálni kéne egy olyan rendezvényt, ahol a saját dalosokra esik a hangsúly. Az ötlettel megkerestem Mikus Vilmost, A Pesti Szabad Szalon alapítóját, aki egyből nyitott volt a rendezvényre.
Noha kísérleti jelleggel fogtuk fel a kezdeményezést, tegnapi tapasztalatunk alapján nagyon jól sült el, ami elsősorban a zenészeknek köszönhető.
A felhívást a versmegzenésítők érdeklődéssel fogadták, szép számmal kaptunk jelentkezéseket, melyek közül a zsűri végül 12 fellépőnek szavazott meg bemutatkozási lehetőséget a Fesztiválon.
Ilyen események alkalmával mindig azt mondják, hogy a zsűrinek nehéz dolga volt, de most tényleg...:)
Minden bemutatkozásban találtunk értékeset, ami külön is megállná a helyét. Gyakorlatilag a sok jó produkció közül kellett választanunk nyerteseket, ami hálátlan feladat.

A fellépési lehetőséget kapó 12 eladó közül végül a következők mutatkoztak be élőben:

- Kocsis Bence (igényszerint);
- Németh Viktor;
- Szigeti Eszter - Varga Zoltán;
- Inda;
- Szűcs József;
- Balkay László;
- Pí Therapy;
- Ágoston Lóránt;
- Haik Viktória;
- Vendéghang Zenekar.

Mivel tapasztalt zenészekkel és fellépőkkel találkoztunk nem volt célunk kiokosítani a fellépőket, inkább észrevételeztünk a szóbeli értékelésnél és örültünk az előadóknak!
Az esemény által rengeteg felemelő és örömteli momentummal gazdagodtunk, úgyhogy köszönjük nektek, zenészek!:)

Az I. Láncolat Verszene Fesztivál - Szalon Módra végeredménye:

I. helyezést ért el a VENDÉGHANG ZENEKAR;
II. helyezést ért el az INDA nevű formáció;
III. helyezést ért el holt versenyben A Pí THERAPY ÉS NÉMETH VIKTOR.

Szinay Balázs
dátum: Nincsenek megjegyzések:
Címkék: ,

2018. augusztus 13., hétfő

augusztus 13, 2018

INDA – egyszerűen csak annyi, mint ADNI

Az INDA nevű formáció bemutatásával talán a kortárs verszene egyik legüdítőbb színfoltjához érkeztünk el. Mivel a csapattal sikerült interjút is készítenem, ezúttal rövidebb bevezetővel jelentkezek, aztán hagyom, hadd meséljenek ők magukról!
Ha róluk cikkeznek, visszatérő kulcsszóként, jellemző élményleírásként szerepel: örömzene. Személyes tapasztalatom alapján én is csak ezt tudom megerősíteni. Szintén az I. Láncolat Verszene Fesztivál – Szalon Módra alkalmával hallhattam őket élőben, s hát meg kell vallanom: örömkönnyeket csaltak a szemembe. 
Színpadi jelenlétükből és dalaikból az a fajta életszeretet, tisztaság, felszabadultság, pozitív energia árad, mely szinte azonnal átragad a közönségre is, és feljebb emeli a szellemet. Előadásukat végigmosolyogják, szerethető és szeretetet árasztó emberek, tipikusan olyanok, akik bármit is követnek el a színpadon, nem lehet rájuk haragudni. Nekik mindent szabad.
Mindössze hárman vannak, de egy gitárral, egy cahonnal és két énekhanggal is teljes zenekari élményt nyújtanak… – és ha épp nem ezekkel az eszközökkel tennék, szerintem bármit adnánk a kezükbe, ők akkor is elővarázsolnának vele valamilyen élménygazdag dalt a tarsolyból.
Dalaikat hallgatva arra ébredtem rá, hogy valami ilyesféle dolog hiányzik a világból. Valami, ami bármikor, bárhol jókedvre derít és emlékeztet minket arra az Egység-érzésre, amit már sokszor kihunyni érzünk a minket körbeölelő, egyhangúvá vált hétköznapok valóságélményébe burkolt társadalmi egymás mellett létezés nyomasztó örvényeiben. Zenéjük által egyszerre hívogat minket valami ősi, spirituális, magasztos üzenet, és a modern, fiatalos lendület könnyedsége, máskor az őszinte, időtlen kitárulkozás andalító mélységei. Az INDA egy olyan kis család, mely képes együtt-rezgését generátorként működtetni, és általa családiassá varázsolni a helyiség atmoszféráját is.

Ezeket megjegyezve adom át nekik a szót, a továbbiakban mutatkozzanak be ők maguk:

SZB: Mire utal az INDA formációnév?
INDA: Először is az INDA tagjai: 
Szabó Mátyás – gitár, ének 
Ercsey Gréti – ének 
Simon Márton – ütő-/ritmushangszerek

Az INDA röviden összegezve barátság, költészet- és zeneszeretet összefonódása. Ott vannak benne a helyenként harsány, máskor csendesülős dallamok, versmegzenésítések, saját dalok és persze a mindhármunk által szeretett magyar népdalok is. S mindez persze röviden összefoglalható egy szóban is, ha a nevünket visszafelé olvassuk...

SZB: Mikor alakult a zenekar, mióta zenéltek együtt, hogy találtatok egymásra?

INDA: Triónk ez év tavaszán állt össze egy formációvá, de a korábbiakban már más projektekben is játszottunk együtt (Gézamalac gyerekzenekar, Zsongom együttes). Emellett közös találkozási pont volt számunkra a Református Sófárhangoló Egyesület nyári összművészeti tábora, ami nagyban hozzájárult a barátságok és a közös zenei utak elindulásához.

SZB: Milyen inspirációk, zenei hatások értek titeket, kik a példaképeitek?
INDA: Nem egyszerű a kérdésre válaszolni, de röviden úgy tudnánk megfogalmazni, hogy a letisztult, igényes zenét játszó, vagy magvas gondolatokat átadó zenei felállások hatnak ránk a leginkább. Marci nagyon szereti a jazzt és az autentikus népzenét is. Kedveli az improvizációt és a kreatív zenei megoldásokat. Matyi a ’komoly-könnyű’ zene határán muzsikál legtöbbször, számára a zene önkifejezés is egyben. Kedvenc előadói között ott található Ferenczi György és az 1ső pesti Rackák, a Misztrál és Tommy Emmanuel. Gréti számára fontos a zenében a jelenlét megteremtődése – szerinte Eva Cassidy, Bognár Szilvia, de Zaz vagy Imany is olyan előadók, akik hallgatása közben van, hogy megáll az idő.

SZB: Hogyan zajlik a dalszerzés folyamata, mi alapján választotok szövegeket?

INDA: A dalszerzés folyamatát tekintve alapvetően két lépcsős: a saját dalok, megzenésítések főbb koncepcióit Matyi találja ki, s aztán ha nagyjából összeállt, akkor behozza a közös próbákra, s a felépítést, dinamikát, átmeneteket, a vokálokat már együtt rakjuk össze. A népdalfeldolgozásainkról pedig elmondható, hogy kivétel nélkül mindet közös próbák alkalmával hoztuk össze.

SZB: Mi a célotok a zenéléssel?

INDA: Cél… hát mi más lenne, mint benne lenni! Örülni egymásnak, s ha már jól szól bent, kifelé is továbbosztani. S persze azért olyan célok is előkerülnek, mint hogy minél szélesebb körnek vigyük el a versek, a népdalok és az akusztikus zene értékeit, hangulatait. Saját (zenei) gondolatainkat fejezzük ki úgy, hogy azzal hatni és ’megérinteni’ tudjunk másokat is. Szóval minél több helyre eljutni az „Indalokkal”!;)

SZB: Mi a véleményetek a kortárs költészetről, a versmegzenésítés helyzetéről, lehetőségeiről?

INDA: Mivel mindhárom triótagnak van és lesz pedagógus múltja, így akár nyilvánvaló a válasz; igényes, kortárs költészet kérettetik az irodalomkönyvekbe is! Teljes vállszélességgel támogatjuk a kortárs versek terjesztését, hirdetését, hiszen Petőfi és Arany versbe foglalt gondolatait már a korszakukban is ismerték és szavalták. (József Attilát kis csúszással bár, de őt is idővel megértették, felismerték, megszerették…). Így a 21. század költői is ugyanolyan értékközvetítő szerepet kellene, hogy kaphassanak ebben a média-centralizált korban, mint nagyjaink. Többé-kevésbé ez persze sikerül is!
A versmegzenésítés hasonló kérdés. Manapság sajnos nem annyira „trendi” ez a műfaj. A slam-poetry műfajának és a leendő, valamint az újonnan alakult versmegzenésítő együtteseknek köszönhetően azért számos helyre, számos ember lelkébe préselődik be a gondolat, az üzenet...! Hála az elismert és hiteles képviselőknek! Tisztelet és kalapemelés!

*

Dalaikból nehéz pusztán egyet bemutatásra kiemelni, de ha mégis szükséges, én a Csak csendben című szerzeményükre adom a voksot. Mivel ez a dal korábban sehol nem szerepelt online, jelen cikknek köszönhetően kaptam jóváhagyást feltöltéséhez, így egyfajta módon dalpremiert is ünnepelhetünk:


Csak csendben…

Hallom az ördögök hangos zaját,
Hallom az angyalok halk szólamát.
Hallom az ördögök víg nótáját,
Hallom az angyalok bús szózatát.

Látom a szellemek gonoszságát,
Látom az emberek boldogságát.
Látom a szellemek víg életét,
Látom az emberek ítéletét.

Őrzöm a gyermekkor szelídségét,
Hordom a felnőtté válás terhét.
Érzem az ifjúság elmúlását,
Érzem az öregkor ártatlanságát.

Nem tudom mit írjak tovább e dalban...?
Legyetek most csendben e világi zajban…

Szöveg: Szabó Mátyás
Zene: Inda

Az INDához még közelebb például facebook oldaluk által kerülhetünk (ahol élő felvétel is elérhető): https://www.facebook.com/indaprojekt/, de ugyanígy javallott legalább egy alkalommal kilátogatni valamelyik fellépésükre is (szerintem ez adja vissza a legjobban a jelenséget, amit képviselnek)!

(Szinay Balázs)
dátum: Nincsenek megjegyzések:
Címkék: , , , , , ,

2018. augusztus 7., kedd

augusztus 07, 2018

„Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon…” – Tompos Kátya, Hrutka Róbert: „Szerelem?”

A versmegzenésítések egy részével az a gondom, hogy nem mozgatnak meg (ugyanolyanok, más esetben nem adják vissza a vers hangulatát), vagy éppen túl akarnak mozgatni, vagyis próbálnak olyan extrém módon egyediek lenni és ezáltal hatni rám, aminek eredményeképpen mesterkéltnek, erőszakosnak érzem a végeredményt. Ezekkel szemben hozok most egy karakteres ellenpéldát arra, milyen az, amikor egy versdal az ember lelkéhez minden erőfeszítés nélkül, saját hatása által hozzásimul.
A szerelemről valami közhelymeneteset és időtállót írni mindig hatalmas szerzői kihívás. Egy ilyen szöveghez olyan zenei világot életre hívni, mely mintha már születésekor egy lenne a szöveggel, talán még nagyobb. Főként, ha a versszöveg közel száz év elteltével talál utat a hozzá méltó zenéhez, vagy éppen fordítva, a zene visszakacsint a múltba, hogy felkarolja a jelenben sehol sem lelt kedvesét, azt remélve, hogy az időtlenség partján költői táncba hívhatja. Tompos Kátya és Hrutka Róbert azon kevesek közé tartozik, akiknek ez mégis sikerült. Ugyanis Juhász Gyula „Szerelem?” című versszövegéhez írt dalukkal 2013-ban valami olyat alkottak, ami gyakorlatilag mindenkit magával ragad, aki egyszer is hallotta…
Nem csoda ez, hiszen az első benyomásra tökéletesen illik a dal kezdősora: „Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon…”…, aztán újabb és újabb hallgatást követel – megmondom őszintén, amikor én megismerkedtem vele, napokon keresztül csak ezt a dalt hallgattam, és azóta bármikor ha előveszem, ugyanazzal az intenzitással hat rám. 
S hogy mi a kulcs? – azt lehet mondani, hogy ez a dal maga a szerelem. Annak elemi esszenciáját közvetíti egy sokkal finomabb és tisztább szférából, lehívva a vele járó öröm- és szenvedély-ősrobbanást, kimerevítve azt a lélektani pillanatot, mely a szerelmesek számára megállítja az időt, egyszerre mosolyt és könnyeket fakasztva az ember lényében. Márpedig ha a zenének, és különösen a verszenének lehet valami célja, akkor az ez, és ezáltal lesz valaki a szó hagyományos (etimológiai) értelmében szerző, vagyis: „Hatást okozó (személy, jelenség, körülmény, tény), aki/amely egy új állapotot, helyzetet, változást idéz elő.”.
Különös körülmény, hogy a „Szerelem?” című dal nem csak a fentiek okán unikum, vagyis egyedülálló ritkaság. Gyakorlati szempontból is alig készült társa, párja meg aztán végképp nem. Tompos Kátya, mint zenei előadó mindössze néhány vers megzenésítésére vállalkozott, azok közül is ez a legmeghatározóbb. Más kérdés, hogy saját dalaival hasonló irányokba és hangulatokba kalauzol bennünket – még akkor is, ha összesen két önálló zenei albumot publikált idáig (Keresztül Európán, 2013; Holdjárat, 2017). Ezzel együtt úgy gondolom, hogy Hrutka Róbert zeneszerzői teljesítményének és Tompos Kátya előadói minőségének találkozása olyan tökéletes egybeesést, egyidejűséget, zenei jelenlétet alkot, mely ezzel az egy dallal is önálló atmoszférát és kitörölhetetlen nyomot hagy a verszene világában. A szerelem egyes spirituális irányzatokban hangsúlyozott, kiemelt szerepét megidézve igazi Spirituálé (amennyiben én ezt a szót nem csak a szigorú értelemben vett vallási énekekre használom).
Ha egy dal ennyire élő minőség, akkor kézenfekvőbb bemutatására a stúdió verzió helyett élő előadást választani, és van olyan szerencsénk, hogy rendelkezésünkre áll ilyen. Úgy gondolom, az előadáshoz nem szükséges különösebbet hozzáfűznöm, egyszerűen csak éreznünk kell! Ennek lehetősége következik most:


A rend kedvéért álljon itt a szöveg is, érdekességképpen magyar, majd angol nyelven:

Juhász Gyula: Szerelem?

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog
És rajta túl derengő csillagok.

Én nem tudom, mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod hogyha megkeres,
Mint napsugár ha villan a tetőn,
Holott borongón már az este jön.

Én nem tudom, mi ez, de érezem,
Hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven símogat,
Mint márciusi szél a sírokat!

***

Is it love? (English)

Can’t describe this feeling, but it’ so good
How daydreaming on your voice brightens my mood,
Like gazing clouds on the shiny down sky,
Letting through the star's cold light.

Can’t describe this feeling, but it’s so sweet
To realize when our eyes meet,
Like sunshine blinking on the rooftop,
Even if the cloudy night comes.

Can’t describe this feeling, but I do feel,
That my life got better for real,
Your kind words warm up my heart,
Like the winds of spring the graveyard.

Can’t describe this feeling, but it’s so good
It hurts in a sweet way, let it lead my mood.
If it’s just confusion or a mistake, let it be,
If I felt in love with you, please forgive me.

(Radványi Ákos fordítása)

Végül, de nem kisebb elismeréssel szólva jegyzem meg, hogy a dalnak 2016-ban Víg Orsolya és Mustos Gergely együttműködése által készült egy duós feldolgozása is, melynek élő előadása itt tekinthető, hallgatható meg:

(Szerintem) nem alacsonyabb hatásfokú az elődjénél!

Tompos Kátya munkássága az alábbi oldalon követhető:

Bízzunk benne, hogy még megajándékoz minket hasonlókkal!

(Szinay Balázs)
dátum: Nincsenek megjegyzések:
Címkék: , , , ,
augusztus 07, 2018

Lukács Izabella és a „Ma”

A rovatnyitóban ígértem, hogy nem csak versmegzenésítésekkel fogok foglalkozni, de olykor kitérek a zenei hatásokra, költészeti vonatkozásokra is. Ez éppen egy ilyen poszt, vagy éppen egy olyan helyzet, amikor a versmegzenésítés tulajdonképpen mellékterméke egy előttem kibontakozó költői világ megismerésének, melyre itt is felhívnám a figyelmet!
Lukács Izabella verseivel 2017 őszén kerültem kapcsolatba. Olvasva az interneten néhány alkotását verseket kértem tőle közlésre a Comitatus folyóirat számára. A küldött versek lenyűgözték az akkori szerkesztőséget – ahogy engem is. Verseihez bemutatkozó szövegként mindössze ennyit csatolt:
„Lukács Izabella vagyok. 1996-os évjáratú. Zalában élek, Lovásziban vagyok otthon. 13 éves korom óta írok, 2010 óta közlöm írásaim a poet.hu felületén, 2011-ben publikáltam először, mint a Beri Róbert által szerkesztett Megbúvó csillagok 3., majd a 2014-es Vers-esszenciák antológia. 2013-tól a Pannon Írók Társasága Lenti Csoportja - Csordás János Kör, s a 2014-ben kiadott, Szemes Péter szerkesztésében megjelent Csönddel Cserepezve antológia szerzői gárdájának tagja vagyok. Közben és eztán közölt a Napút, a Pannon Tükör, a Szózat és több internetes portál.” 
Több tucat versét a szerkesztőség rendelkezésére bocsátotta szabad felhasználásra.

Néhány versében azonnal megláttam a megzenésítés lehetőségét, így „Ma” című szövegéből készítettünk is egy dalt, mely mostanra nemrég megjelent verszenés albumunk címadó dalává vált, ez hallható alább:



…és természetesen maga a versszöveg:

Lukács Izabella: Ma

Ma csupán röpke gondolat vagy,
némán átszökve a függönyön.
A hajnal vinne, de az éjjel itt hagy,
és én újra emlékedbe ütközöm.

A párkányon ülsz, onnan nézel,
rád mosolygok és felöltözöm.
Én úgy sajnálom, ha hidegnek érzel,
de kihűlt mostanra ócska ösztönöm.

A férfiak gyakran túl kéjesen mondják,
hogy a magány nekem olyan nagyon jól áll,
kiemeli csontos csípőm, és kerek mellem,
de azt akarom, hogy te sohase láss szebben!

Akkor tekints, ha remeg a comb, és
minket nyúz cafattá a feledés,
s előtted bátran lehull fakó bőröm,
összes foltom elkenődik és pöttyöm

szétgurul. Együtt keressük halkan aztán,
hogy mit rejt el előlünk a lepedőránc,
és mit látunk majd akkor egymás ósdi arcán,
ha elmúlt az egész élet, s vele a románc.

Üres az ágyam. Velem a szoba
rikoltva üvölt már át a füstön,
hogy miként lehettem ilyen ostoba...
Pofozom magam, nem kell, hogy megüssön

bárki is. Engem vagy te bánts, vagy senki
ne érjen hozzám, másnak úgysem hagyom.
Buta vagyok, hagytalak menni,
és hiába futok már vakon.

Ujjamra halva ég a cigaretta,
és szemembe fagy csendben az esti könny.
Neked adom, ó, mindenem ma!
Szeretkezz velem, Édes Közöny!

(Bár a dalváltozatban az eredeti szövegből kihagytunk két verssort – hogy tartani tudjuk a szerzemény zenei szerkezetét – szerintem így is az egyik meghatározó dalunk született meg a „Ma” -nak köszönhetően.)
Ezekkel együtt – olvasva Izabella verseit, és elmorfondírozva alkalomszerű, egyeztetésre alapuló, de olykor magvasabb levélváltásainkon – úgy éreztem, hogy a fiatal versíró olyan költői minőséget és szellemi entitást képvisel, mely manapság (főleg a fiatalok körében) igen ritka, és ami további bontogatással (újra)teremtő erejű gondolati magvakat kelthet ki, akár a költészet nagy egészére nézve is. Így interjút kértem tőle, melyben a költészetről, költői létről, a kortárs irodalom helyzetéről kérdeztem. 
Jelen cikk tulajdonképpeni hangsúlya is erre esik, az alábbiakban a vele készült interjút adom közre, bízva abban, hogy a kedves olvasó is éppen annyira rácsodálkozik Izabella gondolataira, ahogy nekem sikerült, miután megismertem állásfoglalásait.

„Mintha az ember a saját tagjaira kötött láncok csörgésének zenéjére táncolna...” – interjú Lukács Izabellával

– Hogyan kerültél kapcsolatba a költészettel, miért pont versekben fejezed ki magad? Volt-e / van-e olyan szerző, akit mesterednek, esetleg példaképednek tekintesz, vagy hatással volt rád?

– Amióta olvasni tudok, rengeteg könyvet elfogyasztottam már. Faltam a verses- és novellásköteteket, 8 évesen Ady és Csáth Géza művei voltak a kezemben, míg más korombeliek maximum a Micimackót és a Kisherceget forgatták át néha. Ahogy teltek az évek, egyre komolyabb és nehezebb írásokkal találtam szemben magam, és megmagyarázhatatlan öröm volt – fiatalságom ellenére vagy épp amiatt – érteni őket.
Emlékszem, felvételizni készültem a Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnáziumba, az alma materbe, amiről büszkén mondhatom, hogy az ország egyik legjobb iskolája, rengeteget tanultam ott a tananyagon kívül is életről, erkölcsről, és leginkább magamról. Remek tanáraim voltak mind gimnáziumban, mind általános iskolában. Utóbbi kapcsán elengedhetetlen megemlítenem Rétyi tanárnőt, minden felkészítéssel töltött órára kellett írnom egy novellát kötött témában. Egyik reggel ott álltam a tanári ajtajában, spirálfüzetet szorongattam és a „Megírtad a novellát?” kérdésre lányos zavaromban odavetettem, hogy „Nem tanárnő. Verseket írtam.” Végül is felvettek, Bajnóczy Zoltán tanár úr és Bertók tanárnő kezeibe kerültem. Nyűgnek éreztem mindig, hogy nekem nem lehetett írnom, nekem írnom kellett, mégis mindannyiukra hatalmas hálával és szeretettel gondolok.
Nem volt egyszerű gyerekkorom, valamivel mindig fakardoztam magamban, és ha írtam, úgy éreztem, csatát nyertem. Így indult, és tart azóta is.
A versek sokkal közelebb állnak hozzám a dallamosságuk és a dinamikájuk miatt. A kötött formákat ezért is szeretem jobban. Mintha az ember a saját tagjaira kötött láncok csörgésének zenéjére táncolna. Van benne valami végtelen kettősség, a rabság-szabadság kényes kétsége, olyasféle, mint egy tragikomédia.
Így veszek le könyvet is a polcról. Ady, József Attila, Babits és Radnóti mindig az asztalon vannak. Mindegyikükből egy kicsit magaménak érzek, ha csak két sort talál is az ember lánya egy könyvben, amit annyira közel tud engedni magához, hogy szinte beléég, olyan intim viszony alakul ki a szerző és az olvasó között, hogy onnantól elválaszthatatlanok. Mindezek ellenére, ha tudnék sem szeretnék Ady vagy József Attila lenni. Nekem a költészet önterápia, önmarcangolás, önkifejezés. És ahogy Babits is mondja: „Csak én birok versemnek hőse lenni”, így utat nem, de irányt mindenképpen mutattak nekem.

– Hogy látod, mi a költő feladata ma?

– Ma a költő dolga „fogyaszthatónak” lenni ebben a fogyasztói társadalomban. És mivel egyre árnyaltabbak az igények, egyre több költőre van szükség. Az a legjobb, ha az egyre több költő egyre egyformább, mégis egyre különbözőbb. Mintha remek hangú énekeseket egy kórusba kényszerítenénk, mégis mindenki szólista akar lenni, és az olvasó a karmester. Nagyon szép lehetne, nagyon sok lehetőség van ebben.
Van, aki magának ír, van, aki másnak. Én sosem tudtam vállalni és viselni azt a terhet, hogy megmondja bárki, hogy miről és milyen verset írjak. Mert úgy gondolom, hogy a költészet egyik alapvető feladata ez, hogy mindenkinek legyen és megtanulja használni a saját hangját.

– Mi a véleményed a kortárs költészetről, publikálási lehetőségekről, illetve szoktál-e kortárs eseményekre járni, van-e kedvenc közeged?

– Követem a kortárs irodalmat, vannak kiemelkedően jó poétáink, már-már irigylésre méltó tehetségek, és örülök ennek. Annak nem, hogy rengeteg ilyen ember tűnik el a feledés homályában, mert ha nem vagy trendi, akkor semmi sem vagy.
Klasszikusainknak sosem volt ennyi alkalma sem a megismerésre, sem a megismertetésre.
A szlovén határon innen és túl, leginkább megyén belül lehetőség szerint részt veszek az ilyesfajta rendezvényeken. Fiatal vagyok, itt az egyik legfiatalabb, mégis mondhatom, hogy barátibbak már ezek az események, többek, mint irodalmi összejövetelek.
Nekem nagyon fontos a múlt, abból vagyok. Nem tudok elszakadni tőle. Ragaszkodom a hazám, a nemzetem múltjához, a gyerekkoromhoz, minden tegnaphoz, aminek köze van hozzám és a mához.
Imádom az otthonom, Zalát, és a Muravidéket. A verseim és én is mind ezekből épülünk fel. A gyerekkori emlékeim, az erdők, a vadak, a Kerka, még Lovászi olajipari szerepe is többet tanított, mint bármelyik tanárom, azóta tudom, hogy a legnagyobb értékek mindig a felszín alatt vannak.
Ezek a képek, ha nem írnám le, rég kifakultak volna már.
Ugyanígy az elmúlt szerelmeim arca. Ha nem írnék, az idő is csak kifolyna a kezeim közül, ami a legdrágább dolog, amit valakinek adhatok és valakitől kaphatok.
A költészet nekem olyan, mint a festés. Részletekkel telve megfigyelni a vers tárgyát, majd valósághűen megörökíteni, hogy örökké olyan legyen, mint a múltban.

– Tervezel-e saját kötetet?

– Épp emiatt szeretnék kötetet is. Valami kézzelfoghatót a tegnapokból. Konkrét terveim vannak, egyedül és egymás mellett is jól működő szövegeket fognék össze, tematikailag nem tarkán, hanem palettaszerűen egymásba simulóan, hogy egy izgalmas, de harmonikus, hatalmas képet kapjak arról, amit Lukács Izának hívnak.
– Mit javasolsz azok számára, akik versírásra adják a fejüket és költőként fejlődni, érvényesülni szeretnének?
– Úgy hiszem, ahhoz, hogy valaki írni tudjon, tudnia kell olvasni is. Ha határozott elképzelése és ízlése van az olvasmányai iránt, ugyanez átvihető az írásaira is. A kritika pedig egy alkotó legjobb barátja és a legnagyobb ellenfele is. Tudnia kell kezelni és tudnia kell, hogy az, amit ír, mennyire erős. A gyenge vers is lehet jó vers a maga közegében, biztos vagyok benne, hogy vannak olyan fiókok, amikben hadseregnyi vers van, viszont amíg ők nem masíroznak ki onnan, az alkotónak az önkritikáján kívül nem lesz lehetősége az erőtlenebb katonákat felfegyverezni, ergo kardokat elő és mindenki írjon, aki teheti.

(Szinay Balázs)
dátum: Nincsenek megjegyzések:
Címkék: , , , , , , ,
augusztus 07, 2018

PÍ THERAPY - A 314-es szoba vers-terapeutái

A Pí Therapy a kortárs hazai versmegzenésítés legújabb hullámának képviselőjeként jelent meg az irodalmi élet palettáján. Első alkalommal a 2018-as József Attila Vers-Dal Fesztiválon, valamivel később az I. Láncolat Verszene Fesztiválon volt lehetőségem őket élőben látni, hallani. Utóbbin ugyan 3. helyezést értek el, de a zsűri összesített pontozása alapján csak 3 ponttal maradtak le például az 1. helyezettől, és 1 ponttal a másodiktól.
Ha ebben a kategóriában valaki osztana ilyen díjat, nyugodtan jelölhetnénk őket „az év felfedezettjei” vagy „nagy reménysége” díjra például 2018-ban. Dalaikban modern, fiatalos zenei világot hoznak, a fogósabb rapptémákat váltják lágy lírai énekbetétekkel mindössze egyetlen gitárral kísérve a produkciót, sajátos elegyét létrehozva ezzel több műfaj keveredésének. Elsőre azt gondolhatnánk, hogy ez az irány csak egy jól körülhatárolt ízlésvilágot képviselő közönséget vonz, de személyes tapasztalatom az, hogy az idősebb korosztály is talál érdekeset, értékeset a szerzeményekben, az élő szerepléseket élvezi. Könnyen el tudom képzelni, hogy zenei kereteiket időről-időre tovább fogják tágítani újabb meglepetéseket okozva. Külön elismerést érdemelnek a dalszövegek, melyek egyszerre tartalmasak, helyenként elmélyültebbek, más helyen éppen mulatságosak, némi iróniát csempészve a mondanivalóba. Dalaikat többségében saját szövegeikre építik, de szerepel a repertoárban klasszikus versírók műveinek dalos feldolgozása is.
Ők maguk néhány soros, lényegre törő bemutatkozójukban csak így nyilatkoznak magukról:
„Pí Therapy.
Őszinte zene és szöveg.
Kollarics Attila, Végh Balázs.
Gyógytornász hallgatók vagyunk a pécsi egyetem 314-es kolesz-szobájából.
Saját dalokat írunk, melyek stílusa nem skatulyázható.
Két annyira ellentétes zenei irányzat találkozása, mint amennyire különbözőek vagyunk mi magunk is.”

Bemutatásukra különleges apropót nyújt, hogy a hetekben jelent meg első videóklipjük, melyet  „Ha Pécsen jártok” című dalukhoz készítettek. 



Ezen felül az érdeklődő közönség figyelmébe ajánlom Benedek-hegy című szerzeményüket, melynek dalszövege önmagában is megállja a helyét:

BENEDEK-HEGY

Tükörben rémalak, pislogó szempár
Eltorzult arcok kontrasztja nem vár
Üres vagyok, mint egy eldobott cigis doboz
Építsük újra, nézzük csak, ki mit hozott
Fény nem árad, megtörik a füstben
De nincs annyi erőm, hogy mindet leküzdjem
Egy aprócska tollvonás, miniatűr szösszenet
Színező helyett tol fehér könyveket
Mi nem hall, nem lát, nem beszél
Meghalt, meg hát, nem remél
Ma még csak én, holnap mi ketten
Ülünk a kertben, a világ meg lesben
Áll és vár, hol maradtál
Csak áll és vár, hol maradtál
A kád peremén még szunnyad a hajad
Emlékszem, ez meg maradt
A fürdőköpenyed puhasága
Elringat, pedig milyen buta sárga
Hajamba kapnék, de lassan nincs mibe
A romlás sztoriját találtuk telibe
Látod a plüss macit, ez a szívem kicsibe
Sercenésén pamut, de betömni nincs mibe
Nincs kire nézzek, bágyadt szemem nem lát
Távol vagy tőlem, mint a metrón a Mechwart
Hol nem hall, nem lát, nem beszél
Meghalt, meg hát, nem remél
Ma még csak én, holnap mi ketten
Ülünk a kertben, a világ meg lesben
Áll és vár, hol maradtál
Csak áll és vár, hol maradtál
Sehol vagyunk, és senki jár
Eltántorít ez a csendkirály
Nem leszek már egy Brad Pitt
És nem fogom fel, hogy megint mallik a pity
Hadjáratot indít a tisztaságba
Ellátnék bármeddig, de a fehér buta sárga
PS: szívemnek Sün Balázsnak címezve
Nem akart ütni, így kizártam a hidegbe
Hol nem hall, nem lát, nem beszél
Meghalt, meg hát, nem remél
Ma már csak én, a világ lesben
Ott fekszek csendben a füvön a kertben
És lángol a táj, mert itt maradtál
De mondd, miért, eddig miért maradtál
De mondd, miért, eddig miért maradtál

*

A dal itt meghallgatható:
https://soundcloud.com/user-375244371/benedek-hegy…

És hogy az összkép teljes legyen, egy nemrég lencsevégre kapott élő felvételt is csatolok:
https://www.facebook.com/limmagazin/videos/201911520432336/

Aki kedvet kapott, a Pí Therapy tevékenységét az alábbi facebook oldalon követheti:
https://www.facebook.com/pitherapy/

(Szinay Balázs)
dátum: Nincsenek megjegyzések:
Címkék: , , , , ,