Drop Down MenusCSS Drop Down MenuPure CSS Dropdown Menu

2019. május 31., péntek

május 31, 2019

Nem a gluténra vagyunk érzékenyek, hanem a glifozát nevű gyomirtóra


A probléma kialakulásában nagy szerepet játszhatnak a génmódosított növények.
A gluténhez kapcsolt betegség - mint amilyen a gluténérzékenység - a vékonybél krónikus, felszívódási zavarokkal járó megbetegedése, amelyet bizonyos gabonafélékben található növényi fehérje, a glutén vált ki az erre érzékeny embereknél. A cöliákia (gluténszenzitív enteropathia) hosszú időn át lappanghat, kései felismerése súlyos felszívódási zavarokhoz és tápanyaghiányhoz vezethet.
Viszont egyre több szakértő állítja, hogy a gluténintolerancia nem csak a génekre vezethető vissza, hanem bizony, a probléma kialakulásában nagy szerepet játszhatnak bizonyos, ember által előidézett környezeti változások.
Az Institute for Responsible Technology (IRT) szerint kapcsolat van a génmódosított (GMO) élelmiszerek és a gluténhoz köthető egészségügyi rendellenességek között.
És ami a génmódosított élelmiszereket illeti, az amerikai szakhatóságok szerint azok a következő egészségügyi problémákat vetíthetik elő:
immungyengeség és allergiás reakciók kialakulása;
lassuló emésztés;
bélproblémák;
a bélflóra egyensúlyának felbomlása;
a bélfalak sérülékenysége;
Az Egyesült Államokban jelenleg 9 GMO alapélelmiszernek számító növényt termesztenek: kukoricát, szóját, gyapotot (olajnak), repcét (olajnak), lucernát, cukorrépát, sütőtököt, cukkinit, és Hawaii papayát. Az említett növényeket forgalmazzák is. Viszont ezek a génmódosított növények képesek tolerálni a glifozát nevű gyomirtószert, csak ez azzal jár, hogy felhalmozódik bennük egy úgynevezett Bt toxikus vegyület, amely káros hatással van a gyomorra, bélrendszerre, de a szakértők újabban arra is fényt derítettek, hogy a mérgező vegyszer a vérsejteket is megtámadhatja, aminek következtében akár leukémia is kialakulhat, éppen ezért egyre több szakember, orvos indított felvilágosító kampányt, mozgalmat, követelve a GMO-élelmiszerek visszaszorítását, illetve azok termelésének leállítását.
A GMO-növényekből készülő takarmányokat fogyasztó állatok húsából készült élelmiszerek különböző gyulladásos betegségeket, vagy akár rákot is előidézhetnek.
dátum: Nincsenek megjegyzések:
Címkék: ,
május 31, 2019

Egy elrontott generáció


Felnőtt egy generáció, ami nem terhelhető. Nem tudja elvinni a tetteinek súlyát, nem érzi a következményeket, mert azonnal összeroppan. Tudom, sokan azt gondolják, hogy bántó általánosítás ez, mert vannak jó fej kamaszok, igyekvő fiatalok, de ami nagyot változott az utóbbi években, az az arány.
Mindig is voltak válások, megesett lányok, drogozó fiatalok, volt abortusz, és még ezer minden, hiszen nincs új a nap alatt, csak az arányok fordultak meg. A változás mértéke azért drasztikus, mert bár minden dolog előfordult már egy társadalom vagy egy korszak idején, nem ekkora százalékban.
Felneveltünk vagy inkább hagytunk felnőni egy életképtelen generációt. Nagyon kevesen motiválhatók. A legtöbb fiatal céltalanul tengeti az életét és semmi, de semmi nem ösztönzi arra, hogy változtasson a jelenlegi állapotán. Nem akar többet, nem akarja a világot megváltani, nem vár semmi különlegeset az élettől. Kiveszett belőlük a hit. Annak hite, hogy a világot mi formáljuk, alakítjuk és változtathatjuk is meg, ha úgy adódik.
A mai fiatalok igen nagy része nem akar tanulni, mert feleslegesnek látja. Bármiféle információra van szüksége, az okostelefonjához nyúl. Bár nem az információszerzés a fő célja a legtöbbnek. Nem akarnak dolgozni, mert a pénz sem elég motiváló erő. Ahhoz is lusták vagy életuntak, hogy vágyaik legyenek. Elfelejtettek örülni, vágyakozni valami után.
- Ennyi pénzért én nem dolgozom… - hangzik el nem egyszer. Persze, hogy nem, amíg a szülők gondosan eltartják, sajnálgatják őket, mert szegényeknek nagyon nehéz az életük a mai világban.
Sajnálják azért, mert túl sokat kell nekik teljesíteni, mert az elvárások emberfelettiek. Pedig nem azok, csak a puhány generáció, ami most kezd kibontakozni. Nem bírja el a kihívásokat.
Elvárja, hogy minden körülötte forogjon, hogy a munkahelyen, az iskolákban hozzá alkalmazkodjon mindenki. Azt várja,  hogy mindenki legyen elájulva attól, hogy ő van, hogy ő esetleg dolgozna. De ezt a munkát csak ideális körülmények és ideális fizetés mellett képzeli el. Semmit nem tett le az asztalra, nem adott még hozzá a világhoz, de maga a léte az feljogosítás arra, hogy követelései legyenek. És követel is.
Alig vannak olyanok, akik ehhez nem asszisztálnak. Itt felnőttekre gondolok.  Inkább működik a mamahotel, mert hát a szeretet jele az, ha kiszolgáljuk a csemeténket? Sokan erre vadul bólogatnak.  A mai fiatalok kineveltek egy szolgasereget, amely igyekszik a kedvükben járni, félve attól, hogy majd egy idő után nem lesz, aki adózzon vagy nyugdíjat fizessen.
Még azt sem mondhatjuk, hogy csak a fizikai munka büdös. Minden munka az a számukra. Tulajdonképpen a legtöbben azt várják, hogy az égből hulljon rájuk a pénz. Némelyik még lehajolni is lusta lenne.
Semmiféle késztetést nem éreznek arra, hogy egyedül elboldoguljanak. Mert mi, mostani szülők ezt hagytuk. Azért, mert kíméltük őket, hiszen nincs más dolguk, csak a tanulás. Pedig biztosan nem haltak volna bele, ha felelősséggel tették volna a szennyes tartóba a ruháikat,  vagy ha néhanapján elmosogattak volna. Esetleg észrevették volna, hogy a szüleik fáradtak, elkeseredettek.
Nem, nem csak a tanulás a feladatuk, hanem az is, hogy ezt a világot jobbá tegyék. Hogy törődjenek másokkal, hogy tiszteljék azt, aki értük dolgozik. De mi valami félremagyarázott szeretetből elvettük tőlük ezt a lehetőséget és nem tanítottuk meg arra, hogy mi a gyerek, a kamasz, a felnőttkorba lévő fiatal feladata. És most jajgathatunk, mert piszkosul elrontottuk.
Amikor az iskola körül dolgozó munkásoknak az elsős gyerekek minősíthetetlen dolgokat kiabálnak, amikor g…i munkásnak nevezik azt, aki szépíti a környezetüket kétkezi munkával, akkor felmérhetjük azt, hogy mi szülők, pedagógusok, felnőttek, mennyire félreneveltük őket. Tudom, hogy sokan azt gondolják, hogy nem, nem lehetnek ilyenek a gyerekek, mert a gyerek aranyos, cuki és csillog a szeme. De ilyenek is…Egyre többen. A burok, amelyben vannak, nagyon gyorsan kipukkad. Addig hihetjük ezt, amíg a gyerek közösségbe nem kerül. Akinek óvodás, iskolás a gyereke, biztosan rengeteg hasonló „élménnyel” gazdagodik.   Bár ezzel nem szeretünk szembenézni, inkább tagadjuk.
Felnőtt egy olyan generáció, ami lelkileg sem erős. Összeomlik, ha kudarc éri, nem leküzdeni akarja, hanem szenvedi. Olyan gyengék belül, hogy az ember fél kritikát mondani, mert ezek a fiatalok már nem tudnak védekezni sem. Nem akarnak küzdeni az igazukért, vagy bizonyítani, hogy igenis többre képesek.
Ez a generáció nem látja a többi embert. A társait sem, csak a virtuális világot. Lassan elfelejt beszélni, mert jelekkel fejezi ki magát a telefonján. Nem akar helyesen írni, nem akar beszélgetni, nem őriz emlékeket, mert neki csak a pillanat számít. Még azt sem állítom, hogy a mában él. Talán csak az adott pillanatban. Amit persze azonnal megörökít, pedig szánalmasan lényegtelen, hogy hogyan néz ki egy mosdó tükrében vagy, hogy szép-e műkörme. Ha nem kap elég lájkot, könyörög érte. Még jó, hogy Dunának nem megy.
Félelmetes belegondolni abba, hogy hol és mikor hibáztunk. Abba is, hogy mivé lesznek ezek a fiatalok. Vajon hogyan alakul az életük, ha társadalom nem tolerálja majd egy bizonyos szint után a hozzáállásukat? Vajon tudnak-e a virtuális világ nélkül létezni úgy, hogy majdan a saját gyerekeiknek valódi szülői legyenek?
Nem vagyok túl optimista e téren. Ne legyen igazam! Tévedjek óriásit - Ezt kívánom!
dátum: Nincsenek megjegyzések:
Címkék: ,
május 31, 2019

Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok


Elterjedt nézet, hogy a középkorban az emberek szinte kényszermunkát végeztek egész életükben, és a modern embernek sokkal több szabadideje van – ez azonban nem állja meg a helyét a valóságban.
Amikor 1993-ban Juliet Schor kiadta „A túldolgoztatott amerikai: a szabadidő váratlan hanyatlása” című könyvét, az az Egyesült Államokban és a világ más fejlett országaiban is megrökönyödést keltett, mivel kimondta, hogy a modern ember többet dolgozik, mint a középkor földművesei, akiknek sora a köztudatban egyenlő az igazságtalan és nehéz élettel.
Az amerikai munkastatisztikai hivatal (Bureau of Labor Statistics) és az OECD nemzetközi statisztikái is igazolják a jelenséget mind az Egyesült Államok, mind Európa tekintetében. 2017-ben az átlag amerikai munkavállaló 1780 órát dolgozott évente, míg az átlag magyar 1740-et. Ehhez képest egy angol paraszt a középkorban nagyjából 1620 órát töltött munkával évente. Mi ennek az oka?
Mivel a földeken végzendő munka napjainkhoz hasonlóan a középkorban is szezonális volt, egy átlagos jobbágynak legalább nyolc hét, de akár fél év szabadidő is juthatott. Az egyház is jól tudta, hogy a pihenés lehetősége boldoggá és nyugodttá teszi az embereket, így rengeteg kötelező munkaszüneti napot iktatott a naptárba.
A 19. századi munkások 70-80 órás munkahetei valójában jelentős eltérést jelentettek ettől, nem pedig a hagyományos paraszti életforma modern továbbélését. A munkásmozgalom nyolcórás munkanapért való küzdelme nem valamiféle utópisztikus ábrándokat kergetett, hanem a régi, természetesebb életformához való visszatérést.
A középkori emberek munkanapjai ráadásul jóval kevésbé voltak kötöttek, már csak azért is, mert nem léteztek széles körben elterjedt pontos időmérő eszközök. Nem siettek az étkezéseikkel, és sok helyen bevett szokás volt a délutáni alvás, amelynek a mediterrán országokban napjainkban is tartja magát. „Az élet tempója lassú volt, sőt kényelmes, a munka üteme pedig nyugodt” – mondta Schor. „Lehet, hogy őseink nem voltak gazdagok, de rengeteg szabadidejük volt.”
Egy 16. századi angol püspök, James Pilkington a következőképpen írt kora átlagos munkanapjáról: „A dolgozó ember megpihen reggel, a nap egy jelentős része már eltelt, mire belekezd munkájába, aztán ideje magához vennie reggelijét (…) Délben meg kell lennie az alvási idejének, majd délután az uzsonnájának, amelyekkel eltelik a nap egy jó része, és amikor eljön az ideje este, az óra első ütésével leteszi szerszámait, és otthagyja munkáját, bármilyen szakaszban is legyen az.”
Bár hozzá vagyunk szokva a középkori jobbágy azon képéhez, amely szerint éjt nappallá téve robotolt, ezáltal pedig meg vagyunk győződve arról, hogy a mi sorunk jobb, egy 13. századi dolgozónak akár évi 25 hét szabadidő is juthatott. Magyarországon évi 20 nap szabadság jár alapszinten a munkavállalóknak, ehhez jöhetnek a kor, gyermekek és más tényezők által a plusz napok.
„Vegyünk például egy tipikus középkori munkanapot” – mondta Schor. „Hajnaltól sötétedésig tartott (nyáron 16 óta, télen nyolc), de ahogy Pilkington püspök is megjegyezte, a munka szünetekkel zajlott – megálltak reggelizni, ebédelni, a szokásos délutáni szundításra, és vacsorázni. A kortól és a helytől függően lehettek délelőtti és délutáni frissítő szünetek is.”
Mindemellett a középkori naptár tele volt az egyház által előírt szünnapokkal, amelyeket kötelezőnek tekintettek. A középkori Angliában így például az év mintegy egyharmada szabadidőnek számított.
Napjainkban azonban korántsem olyan biztos a munka, mint amilyen a középkorban volt – megszokottá vált, hogy az ember gyakran változtat azon, amiből napi betevőjét keresi, és az is, hogy egyszerre több állása is van az embernek, hogy biztosabb anyagi háttérrel rendelkezzen. Ebben a kontextusban a vakációzás inkább tűnik luxusnak, mint szükségletnek.
A Világgazdasági Tanács (WEF) szerint az Európai Unióban Görögországban a leghosszabb a munkahét, itt azonban vélhetően közrejátszik a közelmúlt súlyos gazdasági válsága, amely szükségessé tette a több munkát. Németország azonban az utolsó előtti a munkaórák számát tekintve az Unióban, és mégis a kontinens egyik gazdasági motorjának számít. Az átlag német 1363 órát dolgozik egy évben, ami azt mutatja, a nemzeti össztermékre (GDP) akár jó hatással is lehet a több szabadnap.
Az Egyesült Államok Orvostudományi Nemzeti Könyvtára által folytatott kilenc évig tartó kísérlet eredményei szerint az éves vakációk gyakorisága „összefüggésben áll a bármilyen okból való halálozás csökkent kockázatával”, a kutatók pedig arra a következtetésre jutottak, hogy „a vakációzás jót tehet az egészségnek.”
Ennek tudatában meglepő lehet, hogy az Egyesült Államok a világ egyetlen fejlett országa, ahol nincs országos szabadságolási szabályozás, a betegszabadság gyakran egybefolyik az önkéntessel, és sok helyen kénytelenek dolgozni az alkalmazottak a nemzeti ünnepeken is.
dátum: Nincsenek megjegyzések:
Címkék: , ,
május 31, 2019

A 70-es, 80-as években: “Fára másztunk, zsíros kenyeret ettünk, nem volt mobilunk, de boldogak voltunk.”



A 70-es, 80-as években születtél? Valószínűleg mi vagyunk az utolsó generáció, akik még játszottak ugróiskolát és bújócskát, de a mai gyerekek talán már a fogócskát sem ismerik.
Mi vagyunk az utolsó generáció, akik még használtak érmés telefont. Az óvódában még magyar verseket tanultunk, nem beszéltünk angolul 4 – 5 évesen. A mi időnkben még nem volt 12-es karika a tévében, mi még a Dallas, Szomszédok kombináción nőttünk fel.
Mikor sikerült valamilyen külföldi tévécsatornát nézni, a reklámok teljesen elvették az eszünket. Olyan színes játékokat és különleges édességeket még álmainkban sem láttunk, nemhogy a boltokban.
Nyáron még este tízkor is az utcán játszottunk, a szüleink tudták hol járunk. A labdának hatalmas értéke volt, ugróköteleztünk, hintáztunk. Zsíros kenyeret ettünk hagymával, valahogy akkor mindenkinek jólesett.
A mi szüleink még nem mobilon hívtak, hanem kikiabáltak és mi már mentünk is haza. Nem volt mobilunk, de volt kukoricacsőből készült babánk.
Egy jó könyv, vagy focilabda boldoggá tette a nyári estéket. Akkoriban nem volt ennyi gerincferdülés. Az emberek sokkal boldogabbak voltak. Jól éreztük magunkat a vidéki nagymamánál, mi még mertünk fára mászni, tócsában játszani, nem bántuk, hogy sárosak leszünk. Örömmel kergettünk a kacsákat, nekünk akkor ez volt a legjobb nyaralás. Mi még tudtunk örülni az apró dolgoknak.
A nagymama mindig finomakat sütött – főzött, öröm volt a konyhájában lenni. Nem voltunk válogatósak, mindent megettünk. A friss forró tej akkoriban jobb volt bármilyen üdítőnél.
Nem volt drága mobilunk és divatos ruháink, de boldogak voltunk, nem hiányzott a zsebpénz, elég volt, ha jutott fagyira. A mai gyerekek ebből már semmit se tudnak, sajnos ők ezt már nem tapasztalhatják meg.

Forrás:
dátum: Nincsenek megjegyzések:
Címkék: ,