MOZDULATLAN MOZGATÓ: Brátán Erzsébet

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Brátán Erzsébet. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. február 26., kedd

február 26, 2019 Spiritualitás

Brátán Erzsébet: Szeretet és Félelem

Az egész univerzum a rezgéseken alapul, attól függően, milyen szinten rezeg, változik az, amit megtestesít. A szeretet a legmagasabb rezgés, a félelem a legalacsonyabb.

Lét szívében végtelen öröm lakozik, ahol az örökkévaló súlytalan, semleges rezgéshullám tengerében egységben lebegnek a lelkek… Minden megtörténhet… Lét gondolatain múlik…

Minden és semmi… örök és végtelen…

A világegyetem Lét elméjében létezik minden, ami testet ölt, Lét tudatának valamely egyetlen szikrája, minden élő, és élettelennek vélt dolog és maga az ember is ezen gondolatok egyike, aki maga is képes a gondolkodásra. A valóság egy olyan struktúra, amelyben minden mindennel összefügg, kapcsolatban áll egymással, tudattal rendelkezik.

Ebben a legmagasabb rezgésben, amit szeretetnek nevezünk, Lét választja ki a gondolatokat, akik megtestesülhetnek, hogy tapasztalatokat szerezzenek a fizikai síkon. Követei rendszerezik őket, Lét kíváncsi, hogy a gondolatai önállóan felismerik-e Őt önmagukban, és képesek-e visszatérni hozzá, álmaikban súg nekik, folyamatosan üzen a követeivel, az Univerzum mindenkihez beszél… egyfolytában beszél, csak meg kell hallani…

A gondolatok egy csodálatosan fénylő, fehéren szikrázó kristálycsarnokban gyülekeznek, ismerik egymást, hiszen egyek ők, de mégis mindegyiknek van egy parányi önálló gondolata, szabad akarata is. A szellemvezető megmutatja egy–egy élet tervét, amelyből a gondolatok szabadon választanak maguknak. A tervek átláthatóan hevernek együtt az oltáron az idők kezdetétől a végéig, melyek egy nagy körforgást alkotnak, és folyamatosan ismétlődnek. Minden vég a következő fokozat kezdetét jelenti. Minden történés átitatja az összes gondolat sejtjeit, melyek DNS spirálként tekerednek fel egy spirális önmagába visszatérő nyolcast formázó végtelenben, és folyamatosan változnak, pulzálnak előttük. Minden megtörtént és megtörténik végtelenszer, minden egyes gondolat kipróbálhatja a végtelen variációk összes lehetőségét, melyben szabadon fejlődhet, amíg visszaér újból a legmagasabb rezgésbe.

Az egészet Lét gondolja, jól megtervezi a szuperszimfóniát, melyben a szerepeket úgy osztja ki, hogy mindenről tudjon, hiszen ő maga hozza létre. Végtelen és határtalan örömmel és szeretettel öleli át összes teremtményét, hisz mindegyik önálló gondolat ő maga…

Néhány gondolat boldogan követte Vezetőt, aki megmutatta nekik a terveket. Választottak, Szeretet és Félelem…

Szeretet szívének minden érzelmével átitatta Félelem sejtjeit, aki megígérte, hogy ki fogja bírni, és előre elnézést kért Szeretettől, aki repesett az örömtől…

Ezután megmártóztak a Feledés Tengerében, és alászálltak…

Szeretet már megannyi életben részt vett, már majdnem a legmagasabb rezgésszinten pulzált – mielőtt megtörtént a születés csodája, még tudta… az első korty levegő! Hm, milyen finom, ismeretlen ismerős illatok, érzések, boldogság, öröm, szeretet, megrészegítő…

Félelem most jött először… minden ismeretlen volt… már az első korty levegőtől megijedt…

Tízgyerekes család hetedik tagjaként, fiúnak született. Szülei és testvérei szintén első életeik egyikét élték, ez közös volt bennük. Együtt tévelyegtek a félelem útvesztőiben. Félelem megtanult félni, aggódni,rettegni az ismeretlen jövőtől. A szegénység, a folyamatos nélkülözés rányomta bélyegét az életükre. Csokorba gyűjtötte tapasztalatait, és kialakított belőlük egy saját módszert, ami szerint élni akart, hogy kizárhasson minden felesleges bukkanót, és elkerülje a hibákat. Mégis sokszor bajba került…

Szeretet nagycsaládba érkezett, ahol végtelen szegénység uralkodott, de mindig velük élt a szeretet. Gyermekkorában sokszor merengett a világ illúzió mivoltán, és várta, hogy eljöjjön az ő ideje, amikor nagy tetteket hajt majd végre. Nem tudta, mi lesz az, és nem látta előre, ezért elkezdett a jövőért aggódni, majd félni… A félelem lassan-lassan eluralkodott rajta, egy társra vágyott, akire támaszkodhat. Akkor találkozott Félelemmel, aki elrejtette előle valódi mivoltát, és magabiztosan diktálta az iramot. Sorsdöntő nap volt, ami az egész hátralévő életüket meghatározta.

Nemsokára megérkezett Kis Szeretet, akire Félelem féltékeny lett, mert megérezte rajta a magasabb rezgést, és a Tudást. Félt, hogy kihúzzák a lába alól a biztos talajt, amit olyan jól megtervezett magának. Elhagyta őket, de nem érezte jól magát, így visszavándorolt hozzájuk, és kérte, hogy szülessen egy kis félelem is. Megszületett Kis Félelem. Ő is először járt a Földön.

Boldogan élhettek volna – ehelyett Félelem erős kézzel irányított mindent és mindenkit, saját jól kitervelt céljaiért harcolt az egész család. Szeretet elfeledte a szeretetet, és jobb híján behódolt Félelemnek. Tette, amit mondtak neki. Félelem egyre többször megtámadta Kis Szeretetet, ő pedig nem tudott rajta segíteni. Kis Szeretet végigment ugyanazon a lépcsőn, amin ő. Sajnálta, vérzett a szíve érte, de tehetetlen volt, mert Félelem erősebbnek bizonyult. Szeretet bármikor megpróbálta kiterjeszteni szárnyait, és felrepülni, Félelem megtépázta, és bebizonyította, hogy nem ér semmit.

– Minek akarsz repülni, ha nem vagy képes rá! – kiáltotta.

– Ha meg sem próbálhatom, honnan tudjam?

– Maradj magadnak, és menj a kitaposott ösvényen!

– Szeretnék határtalanul szárnyalni az égen…

– Ki? Te? Miért, ki vagy te? Egy nagy nulla! – torkolta le olyankor.

– Nem vagyok nulla… – sírta Szeretet.

– Akkor mutass fel olyan dolgokat, mint én! – verte a mellét Félelem.

Szeretet a félelem szintjén követte az ösvényen az előtte járókat. Egyre búskomorabb lett, mert a benne felgyülemlő vágyakat elnyomta, és addig tette ezt, amíg végleg le nem mondott róluk. Szörnyen fájlalta, hogy Kis Félelem olyan lett, mint az apja, aki ha nem volt otthon, akkor ő vette át az ügyeletes terrorfelelős szerepét, hogy mindenkiben fenntartsa a félelem érzését. Szeretet ekkor bezárta a szívét, és a kulcsot jó mélyen elrejtette. Egyre alacsonyabb rezgésszintre került, nem tudta, hogyan kellene változtatnia. Bár minden ismerőse jól érezte vele magát, számtalanszor azt mondták neki, hogy árad belőle a szeretet, de nem hitte el, sőt egyáltalán nem találta, és azt sem tudta, hol keresse. Ekkor kőkeményen kutatni kezdett utána, de csak még több félelmet, kétségbeesést, és lemondást vonzott magához. Egyre mélyebbre süllyedt, és egy szép napon eldöntötte, hogyha nem képes megváltoztatni a világot, akkor inkább feladja…

Lét biztosította a lehetőséget… padlóra került, de annyira, hogy senki sem mert a közelébe menni, olyan negatív sugár áradt belőle. Feladta és átadta magát az enyészetnek. Barát azt mondta Félelem a Mestere, bár elhitte, de ez már nem változtatott semmin… Magába zuhant, és a sűrű sötét mély pokolban meghalt… meghalt a világ számára…

Mégsem engedték távozni…

Még nem… még nem volt itt az idő…

Utolsó leheletével elszáradt levélként hullott alá, de még mielőtt végleg elnyelte volna a sűrű, sötét mocsár, visszanézett, és szembefordult önmagával. Akkor pillantotta meg a halvány fénysugarat az égen. A Fény megvilágította a Lépcsőt, egy kékesen sugárzó szellemkéz nyúlt felé, és egy Hang szólította: – Gyere!

A látvány és az érzés annyira lenyűgözte, hogy elfogadta a Kezet. Lét repesett az örömtől, hogy a legkedvesebb gondolata megtanult látni, és hallani. Folyamatosan küldte elé a jeleket, a segítséget, mellyel Szeretet felemelkedett, kiterjesztette csodálatos szárnyait, és felrepült. Magasan szárnyalt, határtalan és végtelen magasságokban, mint azt mindig tervezte…

Azután találkozott Angyallal, aki megemelte a rezgésszintjét, megnyitotta a bezárt szívét, rávilágított igaz önvalójára, és végtelen örömöt csalt a napjaiba. Feltört belőle a Boldogság folyója. Félelem többé nem tudta lehúzni. Rájött, hogy nem Félelem a Mestere, hanem ő neki, akár a Kis Félelemnek. Szeretetet és örömöt hozott, sugárzott, mint a Nap, amerre járt, ontotta magából a tüzet, maga is angyallá változott. Már tudta, mi az a nagy tett, amit végrehajtani született. Csodálatos küldetéssel érkezett, hogy mindenkinek átadja a szeretetet és az üzenetet, hogy együtt emelkedjenek fel a határtalan magasságokba. Lét prófétája lett…

Hangos, hallgatható verzióban:

2019. február 23., szombat

február 23, 2019 Spiritualitás

Brátán Erzsébet: Mivel töltjük meg a teret?

Biztos tapasztaltad már, amikor beléptél egy ódon épületbe, templomba, múzeumba, vagy várkastélyba, de legyen az egy régi családi ház, vagy bármilyen egyszerű épület, hogy ott megszállt valami különös érzés, hangulat. Az épületeknek saját „kisugárzása”, egyénisége van. Átsüt rajtuk elődeink minden gondolata, az, amivel folyamatosan megtöltötték a teret. Gondoljunk csak egy templomra, amiről sejtjük, mivel tölthették meg: áhítattal, alázattal, hálával, csenddel, befelé fordulással és hittel. A gondolatok rezgését átvették a falak, azt érezzük, amikor belépünk oda, sőt minket is hasonló érzések töltenek el, meghitt alázatra késztetnek, mintegy fogadjuk a falaktól az ősök üzenetét. Az ott tapasztalható, kézzel fogható csend suttogásra int bennünket, ahol nem azért maradunk csendben, mert nem illik hangoskodni. Ez azonban nemcsak a templomokkal van így, hanem minden egyes épülettel, sőt a házaink, a munkahelyünk és az egyéb intézmények esetében ugyanígy működik. Így már érthető, miért vannak olyan helyek, ahol jól érezzük magunkat, vagy ahonnan ész nélkül menekülnénk. Tehát nem mindegy, milyen gondolatokkal és érzésekkel töltünk meg egy teret, ahol élünk, ahol minden nap ott vagyunk, mert a visszasugárzó gondolatok hatnak ránk, az érzéseinkre és a hangulatunkra.

Ahhoz, hogy mindez még érthetőbb legyen, vizsgáljuk meg, miből vagyunk.

Az ember (is) sokkal több annál, mint amit fizikai szinten látunk, tapasztalunk belőle. Egyetlen hatalmas, végtelen, és határtalan energiamezőből származunk, magunkat és anyagi világunkat a gondolatainkkal teremtjük meg. Mielőtt leszületünk, önvalónk ismeri életünk tervét, és azt, hogy a továbbfejlődésünkhöz mire van szükségünk (karma), ezek szerint választunk helyszínt, és családot. Tehát nem véletlenül vagyunk ott, ahol, mindent tudtunk előre, mi magunk választottunk!

Minden rezgés, ami végső soron lebontható fényre és hangra. Testünk energiából épül fel, részecskéi folytonos rezgésben vannak, szüntelenül rezonálnak, átalakulnak, a világmindenség anyagából folyamatosan újrateremtik önmagukat. Ráadásul ez energia, esemény, folyamat, melyet a gondolataink hoznak létre, továbbítanak, azaz pillanatról pillanatra a tudatunk teremti meg, hozza létre az anyagot. Amit szilárdnak érzékelünk, azt különböző frekvenciájú (rezgésű) energiák harmonikus összhangja hozza létre. (Az energia megfoghatatlan, mindig volt, és mindig lesz, nem lehet meghatározni, öröktől fogva létező…) Sejtjeink elvághatatlan kapcsolatban állnak, egyek vagyunk egymással és az egész világegyetemmel, elválaszthatatlanul összeköt bennünket egy nullponti energiamező. A nullponti energia a virtuális részecskék tengere, amely ott van az univerzum minden egyes pontja mögött. Az univerzum legtávolabbi részével is ugyanúgy összeköttetésben állunk, mint a legközelebbivel, akár egy adó-vevő, egyszerre vagyunk jelen mindenütt, tértől, és időtől függetlenül, hiszen egyik sem létezik abban a formában, ahogyan eddig gondoltunk rá. Folyamatosan oda-vissza üzenünk, jeleket küldünk egymásnak, és az univerzumnak, nyitott könyvek vagyunk, csak emberként „elfelejtettük” venni az adást, felismerni azokat. Minden sejtünk fényimpulzust, elektromosságot, és a részecskék súrlódása, mozgása által generált hanghullámot bocsát ki magából, melynek még illata is van. Ezekkel „üzenünk”. Az emberi test, akár bármi más, végső soron egy összetömörült információs energiamező. Az egészet az elme irányítja, de azon túl, és leginkább az a mező, ami körülvesz minket (a mátrix).

A gondolat egy mérhető energiahullám, ami hat a sejtekre, a testre – a fény sebességének 27-szeresével halad. Jézus bebizonyította, hogy az agy magas frekvencián rezegve irányítani tudja a gondolati energiát, és ezzel növeli a beteg emberek életenergiáját, hihetetlen gyógyításokat hajt végre, akár a halálból is visszahozza őket, vagy a vizet borrá változtatja, tehát a rezgésszint határozza meg, hogy egy anyag mivé válik.

Biztosan érezted már, milyen jó, mikor sokan gondolnak rád, és szeretetet küldenek feléd, olyankor szárnyra kapsz, mert tudod, hogy veled van valaki, aki szeret, és gondol rád! A gondolataink eredményei vagyunk, azzá válunk, amit gondolunk magunkról. A gondolatoknak teremtő energiája van, ezért nem árt vigyázni, mire gondolunk, mert megteremtjük vele a valóságot, és a teret is azzal töltjük meg, ahol éppen vagyunk! A gondolat is egyfajta rezgés, amit gondolunk, az jel, üzenet, azt kivetítjük, a rezgését átveszi a testünk és a környezetünk, egyszóval vele teremtjük meg úgy az életünket, mint magunkat és a környező valóságunkat. Ha már tudjuk, valójában miből vagyunk, hová tartozunk, akkor érezzük, és tapasztaljuk, mit jelent a gondolat, és mekkora hatalma van felettünk.

Hozzunk fényt a térbe, töltsük meg szeretettel, egységgel, boldogsággal, hittel, csenddel, elfogadással, feltételek nélkül, azzal, amit kapni szeretnénk, akkor mindenki jól érzi magát velünk, mellettünk, élvezzük az együttlétet, és az egységet, fogadjuk el a valóságunk illúziójában betöltött szerepünket! Egységben vagyunk a világgal, és önmagunkkal, rezegjünk együtt a létezéssel, hiszen rajtunk múlik, mi történik velünk és körülöttünk.

Te mivel töltöd meg a teret?

Brátán Erzsébet

2019. február 11., hétfő

február 11, 2019 Spiritualitás

Brátán Erzsébet: Lét prófétája

Szeretet örömöt hozott, sugárzott, mint a Nap, ontotta magából a tüzet, amerre járt, végül maga is angyallá változott. Már tudta, mi az a nagy tett, amit végrehajtani született. Csodálatos küldetéssel érkezett, hogy mindenkinek átadja a szeretetet és az üzenetet, hogy együtt határtalan magasságokba emelkedjenek. Sokan köré gyűltek, melegedtek tüzénél, fürödtek a fényében…

Lét prófétája lett…

Lét prófétája, csakúgy, mint minden Ember úgy vélte, hogy amit ő már tud, azt mindenki más is tudja, érti, érzi. Ennek biztos tudatában állt neki a prófétálásnak. Ontotta magából a tüzet, szórta a szeretetet, ám néha meglepetten állt egy-egy visszautasítás előtt. Nem értette, sokan miért nem tudják, miért nem akarják elfogadni a szeretetet. Falakba ütközött. Vádolták, vádaskodtak, nem értették meg, sőt, üldözték, kiüldözték. Több helyre már be sem mehetett.

Megingott a hite, úgy érezte, visszaesett. Meglepetten, értetlenül, tétován bolyongott. Egyre letörtebben kóborolt, már nem akart látni senkit sem.

Magányosan ült egy erdő mélyén, amikor egy napon találkozott Valakivel, aki nem szólt semmit, de végtelen öröm volt a jelenléte. Lét prófétája fürdőzött az őt körülvevő sugárzó meleg aranyfényben. Behunyta a szemét és élvezte a végtelenséget, amelyet már majdnem elveszített. Amikor eléggé feltöltődött, belenézett Valaki szemébe és meglátta benne önmagát, önmagán keresztül érezte az egész lüktető, pulzáló Univerzumot. Egy pillanatra megszűnt körülötte minden. Eltűnt a múlt, nem létezett jövő, együtt lélegzett a Jelennel, hirtelen MINDEN-t tudott. Egy volt Valakivel és a Mindenséggel.

A végtelen boldog lebegés közben Valaki sejtelmesen megszólalt.

– Mondd el, mi bántja a lelked? Öntsd ki a szíved gyermekem!

– Ahogyan szemeid végtelen kék tengerében elmerülök, érzem, hogy mindent tudsz rólam. A múltamról, jelenemről, jövőmről… sőt, többet is látsz, mint amit én magam tudok, vagy valaha is tudhatok itt a Földön… – lehelte Lét prófétája.

Valaki sejtelmesen elmosolyodott és jelentőségteljesen bólintott.

– Így van. Mindent tudok rólad. A lelkek nyitott könyvek…

– Csak tudni kell olvasni bennük! – fejezte be Lét prófétája.

– Bizony! Egyek vagyunk! – helyeselt Valaki, aki most fehér fényben lebegett.

– Mondj valamit… – suttogta Lét prófétája.

– Mondhatok, de nem kell, mert amit mondanék, azt te is tudod! Mindent tudsz, a tudás benned van! Keresd önmagadban!

– Hála… – rebegte boldogan.

– Számtalan lélek még nem érett meg a szeretet megértésére, mert ezen a létsíkon nem vagyunk egy rezgésszinten. Még nem, még a Félelem nagyúr. De a hozzád hasonlók segítségével és összefogásával mind eljuthatunk a Nagy Egységhez! Folytasd, amit elkezdtél! Néha előfordulhat, hogy visszaesel, de nem az a dicsőség, ha sohasem buksz el, hanem az, hogy mindig felállsz és tovább folytatod! Az a dicső dolog, ha bevégzed a küldetésed! Ne törődj vele, ha elsőre nem sikerült, ne törje le a kedved mások hozzáállása, folytasd tovább akkor is, ha úgy érzed, semmi értelme.

– Miért? – kérdezte hitetlenül Lét prófétája.

– Azért, mert pont azoknak van szüksége a legtöbb szeretetre, akik a legjobban elutasítják azt. Látszólag nem történik semmi, esetleg a helyzet még rosszabbá is válik, de hidd el, elvetetted a Magot. Idővel kikel, csak Türelem kell hozzá. Jó Szándék nem hiábavaló. Idővel leomlanak a kőfalak! Engedd, hogy mindenki a saját ütemében fejlődjön, semmit sem kell erőltetni…

– Azt hittem, minden egyszerű lesz, hogy mindenki örülni fog, ehelyett…

– Csalódtál?

– Hm… nem tudom. Nem tudom, minek nevezzem ezt az érzést? Kezdetben a fellegekben repkedtem, minden érzés, minden napfelkelte, minden naplemente, a szivárvány, az eső, az első hó, a telihold látványa örömmel és hálával töltött el. Minden pillanat költőért kiáltott! Repkedtem, szálltam, határtalanul, végtelen. Ez egy napon lehiggadt bennem, s teljesen természetessé, megszokottá vált minden. Nagyon imádtam szabadon szállni, rajongani, imádni mindent… szeretni feltételek nélkül, aztán… most… – és elhallgatott.

– Mi változott meg? A Nap, a Hold, a szivárvány, a napkelte, a holdtölte, az eső, a szeretet, vagy…

– Még nem tudom, de keresem az okát… igazad van, nem a Nap, a Hold, a szivárvány, a napkelte, a holdtölte, az eső, vagy a szeretet változott meg, hanem a hozzáállásom… én változtam meg… – döbbent le Lét prófétája.

– Ne szomorkodj azért, ami eddig történt! Minden így van jól, így kellett lennie, szükséged volt rá a továbblépésedhez! A múlton különben sem változtathatsz, az már megtörtént! Most vagy az utadon, ne érdekeljen, mit mondanak mások. Nem számít, ha elítélnek, minden, amit Rólad gondolnak, őket minősíti. Mindenki azt vetíti ki a másikra, amit ő érez, amit hisz, amilyen lélek ő maga. A világ egy tükör, s mindenki azt kapja vissza, amit kibocsát!

– De ha én szeretetet bocsátok ki, akkor miért bántanak érte?

– Ezt is önmagadban érdemes keresned, ha téged bántanak, az azért van, mert megingott a hited! Önmagadban és a küldetésedben. Még nem tudod elfogadni teljesen…

– Oh… erre nem gondoltam…

– Talán megijesztett a változás és hogy ez mennyi vesződséggel járhat, de tudnod kell, hogy készen állsz az elrugaszkodásra. Terjeszd szét a szárnyaid és ontsd a tüzed, oszd szét magad, s örömöt, boldogságot, szeretet kapsz vissza! Lét prófétája minden segítséget megkap Léttől, fogadd el, engedd meg! Együtt sikerülhet! Eljutunk az Egyhez, újra érezhetjük Őt. Lét szívében végtelen öröm lakozik, ahol az örökkévaló súlytalan, semleges rezgéshullám tengerében egységben lebegnek a lelkek… Minden megtörténhet… ott minden Lét gondolatain múlik… A világegyetem Lét elméjében létezik minden, ami testet ölt, Lét tudatának valamely egyetlen szikrája, minden élő, és élettelennek vélt dolog és maga az ember is ezen gondolatok egyike, aki maga is képes a gondolkodásra. A valóság egy olyan struktúra, amelyben minden mindennel összefügg, kapcsolatban áll egymással, tudattal rendelkezik. Ezt add tovább, ezt sugározd magadból! Érezd a hálát, hogy te lehetsz Lét egyik prófétája! Üdvözöld az új lehetőségeket, és tudd, hogy nyugodtan követheted a szívedet és az álmaidat. A szeretetet tartsd a szemed előtt. Mutass példát! Azzal ösztökélsz másokat, ha elmondod, hogyan változtattad a gondjaidat győzelemmé, soha ne add fel az álmaidat! Emelkedj fel és menj tovább utadon!

Lét prófétája itta Valaki szavait, teljesen átélte a mondandóját, egyre jobban érezte magát, nemcsak a teste emelkedett fel a talajról, hanem a lelke is újból szárnyalni kezdett. Valaki ekkor boldog mosollyal szertefoszlott, szétosztotta magát az őt körülvevő térben, az érzés, amit árasztott ott maradt mindenütt.

Lét prófétája égre emelte a tekintetét. Örömkönnyek peregtek le az arcán, kitárta karjait, magába fogadta a Létezés összes érzését, a legalacsonyabb rezgéstől a legmagasabbig. Már tudta, mi a feladata. Hiszen a szeretet nem más, mint a MINDEN elfogadása, magunkévá tevése… Hálát érzett és mélységes, soha többé meg nem ingatható semleges szeretet érzést Minden és Mindenki, azaz LÉT iránt…