Drop Down MenusCSS Drop Down MenuPure CSS Dropdown Menu
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gondolat. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gondolat. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. december 27., csütörtök

december 27, 2012

A sötét angyalom



Életem zenéjének része, szabadságom eszköze vagy. Ha nem lennél, nem ismerném fel a fényt.
Sebezhető lennék nélküled, hiszen csak hasonló ismeri fel a hasonlót.  Harcolni tanítottál, és elhajolni, ha kellett.
Általad van tétje a játéknak.
Láttam az arcodat: egy a nevünk.
Megerősítem szövetségünket - megígérem, hogy elpusztítalak. Ha eljön az óra, nem hagylak magadra. Közös a végzetünk.
Megszűnik majd a kettő, és fátylainkat végre lángra lobbantja a Kegyelem.



2012. december 26., szerda

december 26, 2012

Hősök, mártírok, titánok - a hiábavaló szándékok rabjai



Nézzük a hőst, akit a legtöbbre tartanak! Erősnek mondják és bátornak, de hiába, mert az ő dicsősége is csak olyan, akár a buborék, könnyen szétpukkanhat. Megítélése attól függ, hogy mit gondolnak róla az emberek - azok az emberek, akik könnyen hálátlanná válnak, könnyen felejtenek. Ha így nézzük, a hősök ostobák, hiszen olyanokért kockáztatják életüket, akik rövid ideig tartó éltetés után gyalázni kezdik őket. Bölcs ember nem tesz ilyet, ugyan miért is tenne?
Az az ember, aki félreteszi saját ügyeit, aki feledi saját érdekeit, és úgy dönt, hogy valami nagyobb célért küzd, hogy feláldozza magát a közösségért - ez az ember éppen olyan, mint az, aki másnak adja minden ételét, ő maga pedig csak a keserű gyökereket rágcsálja. A finom ételt felfalják a semmirekellők, s ahelyett, hogy hálás szavakat rebegnének, jóllakottan a gyökérrágcsálón nevetnek: Ó, milyen ostoba! Hogy képes a szájába venni?
Mindig aszerint cselekedj, ahogy a pillanatnyi helyzeted megkívánja. Így céljaidat is elérheted, és utólag, amikor már eredményes vagy, amikor már elfeledték a hősök áldozatát, te még mindig ott leszel tisztelőid és irigyeid körében. Akkor, utólag már nem kell szégyenkezned, hogy magadra gondoltál, és nem álltál hősnek. (Az élet rendje, Lhászai életkönyv, részlet)


2012. december 22., szombat

december 22, 2012

Márai Sándor: A végzet csendes...



Az élet nagy, igazán végzetes drámái oly csendesen kezdődnek, hogy már nyakig benne ülünk a drámai helyzetben, s még mindig nem értjük. A rák, a szégyen, a bukás, a nagy csalódás nem úgy kezdődik, mint az irodalomban: egy napon észreveszünk egy pattanást, vagy telefonál valaki, s olyan különösen beszél a készülékbe, nem is értjük igazán a szavait, vagy a nő, akit szeretünk, egyszer elfordítja fejét, szórakozottan. Így kezdődik. Nem. Ilyenkor már meg is történt. A végzet csendes. Csak a baleset ordít, sivít és csilingel.


december 22, 2012

Miguel de Cervantes: ...hogy még a legmeddőbb múzsák is termékennyé legyenek...



A nyugalom, a csendes hely, a nyájas mező, a derült ég, a források mormolása, a lélek nyugodtsága igen nagy befolyással van arra, hogy még a legmeddőbb múzsák is termékennyé legyenek, s szülötteik bámulattal és elragadtatással töltsék el a világot.


december 22, 2012

Popper Péter: A túlingereltség igénye



Sokat panaszolt életformánk nem egy emberben észrevétlenül kifejlesztette a zaklatottság, a túlingereltség igényét. Önmaga idézi fel azt az életformát, ami miatt panaszkodik. Üresnek érzi életét, ha nincs túlzsúfolva elintézendőkkel. Nem tud mit kezdeni magával, ha véletlenül akad egy üres órája. Megriad a csendtől, a rövid ideig tartó egyedülléttől is. Szükségletévé vált, hogy „mindig történjen valami”, mindig érje valamilyen inger. Ha egyebet nem tehet, gyorsan bekapcsolja a rádiót vagy a televíziót. Miért félünk a csendtől, az önmagunkkal való maradástól? Miért bömbölnek a hegyek között, a vízparton a táskarádiók? Miért hagyjuk elveszni életünkből a vizek, a fák, a szél hangjait?


2012. december 18., kedd

december 18, 2012

Weöres Sándor: Csonka és egész




A mozgó tárgy sérthető, a mozgás sérthetetlen; az élet dolgai sérthetők, az élet sérthetetlen. Külön-külön ismerd fel magadban azt, ami mozgó és élet-dolga: mindaz ideiglenes részed; s azt, ami mozgás és az élet maga: mindaz végleges egészed.


2012. december 15., szombat

december 15, 2012

Márai Sándor: Az üzemköltség




„Ha tudnák az emberek, ha gyanítanák, mit költ el az író munkájára! Ha tudnák, »mibe kerül« az írás! Idegbe és vérbe kerül, a testet is szolgálatába kell állítani, s aztán életmódba kerül, valamilyen félelmesen öntudatos, ravasz, figyelő, gyanakvó, odaadó, áradó, tartózkodó, mindenestül tehát teljes készenlétbe kerül minden leírt sor! S mit kell hozzá összeélni, összeálmodni, összeolvasni, összeutazni, összekalandozni, aztán aszkétának is kell lenni, boldogtalannak is kell lenni, s néha boldognak és pazarlónak is kell lenni, mindig azért, hogy a titokzatos pillanatban, mikor nem lehet már kitérni a munka kényszere elől, »jelen« legyünk, presente! – s írni tudjunk. Igen, az írásnak üzemköltsége is van, több és félelmesebb, mint egy gyárnak. Mit kell rákölteni? Mindent, az egész életet!” 


2012. december 13., csütörtök

december 13, 2012

Hamvas Béla: Minden mű történik valahol...



...Csak mulandó művet érdemes kiadni; a halhatatlan maradhat kéziratban. S a szerző halála után a cselédleány bátran kosárba gyűjtheti, konyhába viheti, hogy befűtsön vele. Amit egyszer halhatatlanul megírtak, annak léte már nem függ emberi emlékezettől. Valahol másutt győzött, örökre s véglegesen. Nem akart érdemet, nem kívánt hírt, nem vágyott tanítani, nem kellett érte pénz, se hatalom, és nem óhajtott tetszeni. Minek neki hír, pénz, hatalom, dicsőség, érdem? Minden mű történik valahol, és minden műben történik valami. Csaknem mindegyik itt történik a földön, ember és ember között. Meg akarok győzni valakit, szórakoztatni akarok, tanítani, harcolni, vitázni, hódítani, csodálatba ejteni. A halhatatlan mű nem itt történik. Feljebb. Beljebb. S ami benne van, az ember és Isten között történik. Megtörtént. Akkor is, ha senki se tudja. És Isten emlékszik reá szívében, mikor már a papírok elégtek, úgy, ahogy egy porfír obeliszk elporlad, mint a homok. Nem könyv dolga már, nem kell neki olvasó. Nem kell történetíró.
A halhatatlan művek csaknem mind elégtek, s abból a kevésből, ami reánk maradt, nem tudja senki, hol veszett el, micsoda, ki írta és mit. A veszteségről senkinek sejtelme sem lehet, ahogy senki sem tudhatja, mit gondolt az, aki magányos csónakon egyedül az óceánra indult, és nem tért vissza többé...