február 09, 2019
Vers
Jónás Tamás: Szívdal
„minden önkínzás ének”
Vallani nem merek, hallgatni hiba.
Beleszólok sok isten dolgaiba.
Rám gyújtja a hajnal a hajamat.
Bevarrom, kiszakad, bevallom, kiszakad
a szívem.
Beleszólok sok isten dolgaiba.
Rám gyújtja a hajnal a hajamat.
Bevarrom, kiszakad, bevallom, kiszakad
a szívem.
Ülök a gond üres lavórjában.
Én vagyok a lavór valójában.
Lüktet a nyakamon a köldököm.
Felszakad, bekötöm, felszakad, beköpöm
a szívem.
Én vagyok a lavór valójában.
Lüktet a nyakamon a köldököm.
Felszakad, bekötöm, felszakad, beköpöm
a szívem.
Templom a múltam, még nincsen papja.
Rábízom magam, mint jó lakatra.
Bujkálok szavakban nagy aganccsal.
Halott, de rángással folyton megcsal
a szívem.
Rábízom magam, mint jó lakatra.
Bujkálok szavakban nagy aganccsal.
Halott, de rángással folyton megcsal
a szívem.
Fentről nézek fel a mélyebb fentre.
Nem szeret, ki nagyon szerethetne.
Ágyam már van, de sár van az ágyban.
Megfojtom, táplálom csontos vágyam
agresszívem.
Nem szeret, ki nagyon szerethetne.
Ágyam már van, de sár van az ágyban.
Megfojtom, táplálom csontos vágyam
agresszívem.
