Jónás Tamás: Szívdal

„minden önkínzás ének”

Vallani nem merek, hallgatni hiba.
Beleszólok sok isten dolgaiba.
Rám gyújtja a hajnal a hajamat.
Bevarrom, kiszakad, bevallom, kiszakad
a szívem.

Ülök a gond üres lavórjában.
Én vagyok a lavór valójában.
Lüktet a nyakamon a köldököm.
Felszakad, bekötöm, felszakad, beköpöm
a szívem.

Templom a múltam, még nincsen papja.
Rábízom magam, mint jó lakatra.
Bujkálok szavakban nagy aganccsal.
Halott, de rángással folyton megcsal
a szívem.

Fentről nézek fel a mélyebb fentre.
Nem szeret, ki nagyon szerethetne.
Ágyam már van, de sár van az ágyban.
Megfojtom, táplálom csontos vágyam
agresszívem.